Közélet

Két év letöltendőt kapott Geréb Ágnes

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2012. 02. 10. 11:59

Jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre és tíz év foglalkozástól eltiltásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a szülész-nőgyógyászt.

Geréb Ágnest otthonszülésekkel kapcsolatban egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt ítélték el.

Az elsőfokú ítélet feltételes szabadságra bocsátásáról szóló rendelkezését másodfokon mellőzték – ismertette Czine Ágnes, a másodfokon eljáró tanács elnöke. Míg az elsőfokú ítélet szerint a büntetés feleidejének, azaz egy évnek a letöltése után szabadlábra bocsáthatták volna a szülészt, addig másodfokon ezt megváltoztatták, így csak a fogházbüntetés kétharmad idejének letöltését követően bocsátható feltételesen szabadlábra.

Ezenfelül az elsőfokú bíróság által kimondott öt év helyett tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától. A másodfokú bíróság a vádlottakra többmillió forintos perköltség kifizetését is kirótta. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs – tette hozzá a bírónő.

Czine Ágnes bírónő pénteken a másodfokú tárgyalást azzal kezdte, hogy felidézte: májusban Schmitt Pál köztársasági elnök a Geréb Ágnes és társai ellen folyamatban lévő büntetőeljárás megszüntetésére vonatkozó kegyelmi kérelmeket elutasította. Ezt követően a vádlottak felszólalhattak az utolsó szó jogán.

Geréb Ágnes elsőrendű vádlott, továbbá a negyed- és ötödrendű vádlottak nem kívántak élni ezzel a lehetőséggel. Király Ágnes másodrendű vádlott a per egyik ügyéhez kapcsolódóan egy orvosi szaklapra hivatkozva azt mondta: az újszülöttek mintegy 5 százaléka kulcscsonttöréssel kerül át az újszülött osztályra, az a leggyakoribb szülési sérülés. Frigyes Júlia harmadrendű vádlott felszólalásában – ahogy a védelem korábban többször is – azon véleményének adott hangot, hogy az elsőfokú tárgyalás szakértői elfogultak voltak.

geréb ágnes (geréb ágnes)
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Ezt követően a másodfokon eljáró bírók mintegy két órán keresztül zárt ajtók mögött tanácskoztak. Közben a Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt elkezdtek gyülekezni Geréb Ágnes szimpatizánsai. Közülük többen az épületbe is bementek, az ítélőtábla portájánál sorban álltak azért, hogy megöleljék és néhány szót váltsanak az ítéletre várakozó Gerébbel.

Czine Ágnes bírónő az ítélet felolvasását követően kiemelte: a jelenlegi ügy nem az otthonszülésről szól. Hozzátette: bár az perben tárgyalt esetek idején Magyarországon nem volt engedélyezett az otthonszülés, a kérdés az, hogy a vádlottak követtek-e el foglalkozási szabályszegést.

Az egyik konkrét eset kapcsán – melyben a gyermek holtan jött világra – a bírónő azt mondta: Geréb Ágnes foglalkozási szabályszegés követett el azzal, hogy oxitocin injekciót adott be, amikor nem lett volna szabad, a szülő nőt nem juttatta el időben kórházba, a vállelakadás során alkalmazott módszereket pedig nem megfelelően alkalmazta. Utóbbi kapcsán viszont a bírónő azt mondta: a magzat kulcscsontjának eltörése az adott körülmények között indokoltnak nevezhető, így azzal Geréb Ágnes nem követett el szabályszegést.

A bírónő azt mondta: a másodfokú bíróság megvizsgálta van-e a végrehajtandó szabadságvesztést kiszabó, elsőfokú ítélet enyhítése mellett szóló, méltányolható ok, de azt állapította meg, hogy nincs. Sőt, az elsőrendű vádlottat hasonló bűncselekmény miatt 2007-ben mellékbüntetésként már 3 évre eltiltották foglalkozásától. Ezenfelül jelenleg is büntetőeljárás hatálya alatt áll; ennek kapcsán viszont a bírónő megjegyezte: a jogerős ítéletig az ártatlanság vélelme megilleti. A gondatlanság súlyosabb okát is megállapították, miszerint Geréb Ágnes sorozatosan, többszörös, tudatos foglalkozási szabályszegést követett el éveken keresztül – mondta a bírónő, hozzátéve: ezért a társadalom védelme érdekében a lehető leghosszabb, vagyis 10 évre eltiltották foglalkozásától.

A tárgyalást követően Geréb Ágnes a sajtónak nem nyilatkozott, csak gyermekeivel beszélt. Az épület előtt szimpatizánsai az ítélethirdetést követően megkezdték előre bejelentett demonstrációjukat. A szülésznő azonban itt sem szólalt fel, csak néhány emberrel beszélt, majd pár perccel később távozott a helyszínről.

Kegyelmet kér

Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász kegyelmet kér Schmitt Pál köztársasági elnöktől – közölte Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász védőügyvédje a sajtóval azt követően, hogy a Fővárosi Ítélőtábla pénteken jogerősen is két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte védencét.

Az ügyvéd azt mondta: nem várta, hogy fellebbezésüknek helyt adva felmentik védencét, de arra nem számított, hogy letöltendő fogházbüntetésre ítélik Geréb Ágnest. Arra pedig különösen nem számított, hogy az ítéletet még súlyosítják is oly módon, hogy nem a felerész, hanem csak a büntetés kétharmad részének letöltésével, vagyis több mint egy év után bocsátható feltételesen szabad lábra.

Azzal pedig, hogy az elsőfokú ítélethez képest védencét nem öt, hanem tíz évre tiltották el szülésznői tevékenységétől a bíróság célja – miként arra a bíró is utalt – az volt, hogy Geréb Ágnes soha többé ne vehessen részt otthonszülésnél – fejtette ki Pelle Andrea.

Az ügyvédnő véleménye szerint abban, hogy ilyen súlyos ítélet szabtak ki Geréb Ágnesre, közrejátszhat a közhangulat, továbbá a szakértői felfogás, ami az otthonszülést övezi.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Geréb Ágnesnek mikor kell megkezdenie büntetése letöltését, ugyanis, mint ügyvédje elmondta: a büntetés-végrehajtási intézet az ítélet elhangzását követő egy-három hónapon belül küldi ki az értesítőt, amelyben megjelöli a büntetés megkezdésének időpontját, illetve a helyszínt.

Az ügyvédnő azt is elmondta: bár a teljes indoklást részletesen csak a határozat kézhez vételét követően tudják elemezni, már annak elhangzása során is számos pontatlan megállapítást észlelt. Kérdésre válaszolva azt mondta: véleménye szerint jogi értelemben nem volt elfogult a másodfokú bíróság, ugyanakkor megjegyezte, a bábák nem kaptak esélyt arra, hogy az otthonszülés szabályai szerint állapítsák meg felelősségüket.

Mindeközben a Fővárosi Ítélőtábla épülete előtt mintegy kétszázan gyűltek össze azért, hogy Geréb Ágnes mellett demonstráljanak. A tiltakozók szóvivője, Rácz Attila azt mondta: egyetlen reményt keltő jogi lehetőségükként Geréb Ágnes és négy bábatársa érdekében kegyelemért fordulnak Schmitt Pál köztársasági elnökhöz. Mint hangsúlyozta: nem csupán a büntetés alól való felmentést kérik, hanem azt, hogy a vádakat és az ügyet teljes egészében ejtsék. “Továbbá tegyék lehetővé, hogy Geréb Ágnes szabad legyen, járhasson otthonszülésekhez és szakmai képzésben részesíthesse a háborítatlan otthonszülés bábáinak új generációit” – tette hozzá.

Közlése szerint a strasbourgi emberi jogok európai bíróságához is eljuttatnak minden dokumentumot, biztosak ugyanis abban, hogy a testület továbbra is kiemelten foglalkozik a háborítatlan szülés magyarországi helyzetével.

TASZ: Kettős mércét alkalmaznak

Megdöbbenve fogadta az ítéletet az Igazságot Geréb Ágnesnek Mozgalom és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – tudatta közös közleményében a két szervezet. Álláspontjuk továbbra is az, hogy a tárgyaláson a bábák nem kaptak lehetőséget az érdemi védekezésre. Habár nemzetközi szaktekintélyek sora, köztük az Egészségügyi Világszervezet (WHO) volt igazgatója igazolták, hogy a magyar bábák nem hibáztak, a bíróság nem vette figyelembe véleményüket, és elutasította tanúként való meghallgatásukat is – mutattak rá.

„A bíróság kettős mércét alkalmaz: eltérően ítéli meg a kórházi és az intézeten kívüli szülést. Míg a kórházi orvosok csak a legritkább esetben kerülnek büntetőbíróság elé, és perük többnyire felmentéssel zárul, a bábák ellen szülési komplikáció esetén rögtön eljárás indul” – írták.

A szervezetek szerint más országokban a bábák ügyeiben főként szülészekből, bábákból álló szakmai testület vizsgálódik és ítélkezik, Magyarországon kizárólag kórházi orvosok adnak véleményt, akik nem rendelkeznek semmilyen tapasztalattal az otthonszülés terén. A bíróság mai döntésével továbbra is fenntartja az otthonszülés kriminalizációját – hangsúlyozták.

„A TASZ és a Mozgalom bízik abban, hogy a köztársasági elnök pozitívan bírálja el a dr. Geréb ügyében benyújtani kívánt kegyelmi kérvényt és véget vet a bábák üldözésének” – zárul a közlemény.

A Geréb-akta

A szülész-nőgyógyászt 2007. október 26-án tiltották el foglalkozásától, a szülész-nőgyógyászattól. Előtte három nappal előállították, mert egy szülés kapcsán a bíróság azt állapította meg, hogy a bába által szabálytalanul kivitelezett műfogás okozhatta a magzat halálát. Egy másik eset 2003-ban történt, egy ikerszülés levezetése közben a második gyermek születésénél problémák adódtak. A bíróság szerint a szülés levezetésekor alkalmazott beavatkozások következtében – mint a vénás oxitocin beadása – a gyermek súlyos agykárosodással jött világra, és féléves korában kórházban halt meg.

Meggyanúsítását követően foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint kuruzslás miatt eljárást indított ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

geréb ágnes (geréb ágnes, tárgyalás)
Geréb Ágnes a mai tárgyalás kezdete előtt
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Geréb az eltiltás ellenére folytatta tevékenységét és az otthonukban szülő nőknek segédkezett. 2009-ben egy általa vezetett szülés közben egy gyermek életét vesztette. Az ügyészség ezután maradandó fogyatékosságot, illetve halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg. Novemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon egyesítették a vádakat és úgy ítélték meg, hogy a cselekmény emberölésnek is minősíthető. Az ilyen esetek elbírálása a megyei bíróságok hatáskörébe tartozik, így a per a Fővárosi Bíróságon folytatódott, amely megállapította, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság szabályt sértett az átminősítéssel és az ügyet visszahelyezte.

Geréb Ágnest 2010. október 5-én ismét őrizetbe vette a rendőrség, miután egy általa vezetett tanfolyam közben az egyik részvevőnél megindult szülés közben a csecsemő légzése és vérkeringése leállt, és újra kellett éleszteni. Pár nappal később a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.

Az otthonszülés támogatói 2010. október elején élőláncot alkotva demonstráltak a bába mellett és az otthonszülés kérdésének rendezéséért. 2010. október 22-én a The Guardian brit napilap cikket közölt Geréb fogva tartásának körülményeiről. Ügyvédje azt állította, hogy a szülésznőt úgy vezették a tárgyalásra, hogy a lábbilincs tíz centiméteres sebet vágott a lábába. Három nappal később az LMP képviselője közleményében állította, hogy a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézet parancsnokhelyettese, Tóth Gábor jogsértő módon megakadályozta, hogy parlamenti képviselők meglátogathassák a szülésznőt.

Nincs kegyelem

2010. november 8-án a bíróság az előzetes letartóztatását két hónappal meghosszabbította, de még év vége előtt megszüntették azt, és Geréb Ágnest házi őrizetbe helyezték. A Fővárosi Bíróság 2011 márciusában két év letöltendő fogházra ítélte a bábát első fokon. A vádlottak a tárgyalás utolsó előtti napján kegyelmet kértek a köztársasági elnöktől, Schmitt Páltól, aki júniusban elutasította azt. Azóta is folyamatos volt a házi őrizete. Az elmúlt időben rendszeresek voltak a Geréb Ágnes melletti a tüntetések. A Fővárosi Ítélőtáblán 2012. február 3-én kezdődött a szülész-nőgyógyász és társai perének másodfokú tárgyalása, amely ma ért véget.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.