Közélet

Brutálisan összevertek két rendőrt Érden

Arc-, kar- és orrcsonttörést, valamint számtalan zúzódást szenvedett az a két rendőr, akiket négy férfi vert össze. A támadók előzetesbe kerültek.

A Budakörnyéki Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte pénteken azt a négy férfit, aki szerda este két rendőrt bántalmazott – közölte Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) sajtóügyeletese az MTI-vel. A rendőrök súlyos sérüléseket, arc- és orrcsonttörést, kéztörést, zúzódásokat szenvedtek. Az elkövetőkkel szemben hivatalos személy ellen csoportosan elkövetett erőszak miatt indítottak eljárást.

A járőrök azért akarták igazoltatni a négy férfit, mert azok trágár szavakat kiabáltak feléjük mielőtt a Velencei úton parkoló autójukba ültek. A rendőrök nem értették, mi velük a gond, ezért autójukkal megállásra kényszerítették az éppen indulókat. A szokásos eljárás szerint a sofőr iratait kérte egyikük, cserébe azonban újabb trágár szavakat kapott. A rendőrök kiszállították a kocsi utasait, ekkor azonban váratlanul elszabadult a pokol: az egyik férfi minden előzmény nélkül megpróbálta megütni az előtte álló egyenruhást, akit társa ekkor még meg tudott védeni. Erre ő kapott egy öklöst, amitől elesett. A két férfi a földön fekvő rendőrt tovább ütötte, majd rugdosni kezdték. Ekkor a másik rendőr próbálta megvédeni társát, gázsprayt vett elő, ekkor azonban az autó két másik utasa lépett akcióba, lefogták a járőrt.

A csetepaté közben az egyik járőr rádión segítséget kért, majd földön fekvő társát próbálta ismét kimenekíteni két férfi ütlegei és rúgásai közül. A verekedés még eltartott néhány percig, végül, a már súlyosan megsérült egyik rendőr megelégelte, és elővette szolgálati fegyverét, két figyelmeztető lövést adott le. Időközben az erősítés is megérkezett, a támadókat elfogták, őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik