Közélet

Szocpolcsalás miatt előzetesben a tiszabői jegyző

A csalássorozat résztvevői jogosulatlanul vették fel a támogatást. A gyanúsítottak száma több százra tehető.

A férfit, aki az MTI információi szerint Tiszabő jegyzője, szerdán tartóztatta le a rendőrség, majd őrizetbe vétele után kezdeményezte előzetes letartóztatását. Többrendbeli csalással, közokirat-hamisítással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják.

A korábbi rendőrségi tájékoztatások szerint több mint száz, 2005 és 2009 közötti bűnesetről van szó, amelyek lényege: fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek a gyanúsítottak különböző összegű, több millió forintos tételű szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanokat megvásárló vevőknek az esetek nagy részében szándékukban sem állt a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel. A bűncselekmények elkövetésével az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.

Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alatta maradt – sokszor a tizede volt – az adásvételi szerződésen feltüntetett értéknek. A több gyermeket nevelőket – akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra – tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország több más településén. Az illetők a rászorultaknak a támogatás elintézését ígérték, s házhoz jutással kecsegtették őket. A legtöbbször azonban azt közölték velük: mivel pénzhiányuk miatt úgysem tudnák igénybe venni a szocpolt, ők egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük a jogosultságot, cserébe a kapott állami támogatást eltették.

A most előzetesbe került jegyző többek között azért vonható felelősségre, mert a fiktív adásvételi szerződésekhez hivatalból neki kellett igazolnia, hogy a kialkudott vételár a helyi lakáspiaci árakkal szinkronban van.

A szocpolos ügyben jelenleg nyolc ember van előzetes letartóztatásban. A gyanúsítottak száma több százra tehető, mert ebbe a körbe tartoznak a szervezők mellett eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből részesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik