Közélet

Stohl december 14-én áll először bíróság elé

A színész-műsorvezetőt súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják.

A Stohl-ügy első tárgyalását december 14-én tartják Budapesten, a Budakörnyéki Bíróságon – közölte a bíróság szóvivője. Kende Katalin elmondta, hogy a Léhmann Zoltán bíró vezetésével zajló tárgyalássorozat első napján először a vádiratot ismertetik, majd meghallgatják a vádlottat, Stohl Andrást.

A Budakörnyéki Ügyészség vádiratát – amelyben súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével vádolják a színész-műsorvezetőt – október 25-én vette át a Budakörnyéki Bíróság.

A nyomozást végző Dunakeszi Rendőrkapitányság vezetője, Kovács László szeptember 21-én sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a rendőrség befejezte a munkát, s az iratokat vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségre továbbították. A rendőrkapitány szavai szerint a kábítószerrel való visszaélés vonatkozásában – tekintettel az elterelés vállalására – a nyomozó hatóság felfüggesztette az eljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik