Közélet

Eltemették a meggyilkolt rendőrt Balatonalmádiban

A gyászszertartáson több mint ezren vettek részt.

családtagok, rokonok, barátok, ismerősök, almádi és alsóörsi lakosok és rendőr kollégák százai kísérték utolsó útjára a tragikus körülmények között meghalt tiszthelyettest, Gamauf Jánost.

Jelen volt Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Hatala József altábornagy, országos rendőrfőkapitány, valamint Veszprém megye rendőri vezetése, élükön Bolcsik Zoltán dandártábornokkal, megyei rendőrfőkapitánnyal. Részt vettek a szertartáson Balatonalmádi, Alsóörs, a környező települések és a megye közéleti vezetői, megjelent több országgyűlési képviselő is.

A polgári gyászszertartást a család kérésére a sajtó nyilvánosságának teljes kizárásával tartották, az újságírók, operatőrök, fotósok a kerítésen kívülről kísérhették figyelemmel a sírkertben történteket. A temető környékét több tucatnyi rendőr biztosította, irányította a rendkívüli autóforgalmat, valamint segítették a tömegesen érkező gyalogosok átkelését az utakon, utcákon.

A ravatalnál Csizmadia Gábor ezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi igazgatója mondott gyászbeszédet. A főtiszt hangsúlyozta, hogy Gamauf János kitüntetéssel végezte a rendőri iskoláit, szorgalmas és lelkiismeretes ember volt. Kedves, mindig figyelmes kollégaként és kiváló rendőrként ismerték – emlékezett a rendőrség megyei igazgatója.

A sírnál Szabó János alezredes, balatonalmádi rendőrkapitánya búcsúzott el az állomány nevében volt kollégájától, a hivatásának élő, kiválóan szolgáló Gamauf Jánostól. Az almádi kapitányság dolgozói úgy búcsúztak el volt társuktól, hogy mindegyikük egy szál virágot hajított a sírba.

Gamauf Jánost – akit szolgálati halottá nyilvánított a belügyminiszter – katonai tiszteletadás mellett, díszszázad jelenlétében és díszsortűz kíséretében helyezték örök nyugalomra. A temetés alatt megszólalt több tucatnyi rendőrautó szirénája, a sírt pedig koszorúkkal borították el a gyászolók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik