Közélet

25 milliós drogfogás Szentendrén

Több mint négy kilogramm kábítószer lapult a kocsiban.

A nyomozók másfél hete csaptak le a társaságra Szentendrén. Közülük hárman török, ketten pedig magyar állampolgárok. Az egyik török gyanúsított kocsijából 4,3 kilogramm nagy tisztaságú amphetamin került elő, amely csaknem 25 millió forintot ér. Mint kiderült, a kábítószert Hollandiából hozták Magyarországra.

A gyanúsítottak ellen nagy mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt indult eljárás. Azóta mindannyian előzetesben vannak – tájékoztatott a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A nyomozók szerint az üggyel összefüggésbe hozható egy tavaly decemberi elfogás is: akkor három török és egy török-magyar kettős, illetve egy magyar állampolgár került rendőrkézre. A drogra itt ugyancsak egy kocsiban bukkantak rá, összesen 20 ezer darab extasy tabletta és hat kilogramm amphetamin származék került elő.

A két akció alatt lefoglalt kábítószer értéke meghaladja a 70 millió forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik