Közélet

Előzetesben a veszprémi vesztegetés gyanúsítottjai

A bíróság pénteken döntött az őrizetbe került hivatali dolgozó és vállalkozó előzetes letartóztatásáról és házi őrizetéről.

Az ügyintézőket azzal gyanúsítják, hogy jogosulatlanul szolgáltattak ki adatokat kocsikról, szabálytalanul helyeztek forgalomba azokat, illetve írtak át ezzel kapcsolatos iratokat.

A 12 gyanúsított közül 9 esetében hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt indítottak eljárást, míg három embert hivatalos személy megvesztegetésének bűntettével gyanúsítanak.

Az ügy kapcsán két ember előzetes letartóztatását kezdeményezte a rendőrség, egyikük az okmányiroda egyik alkalmazottja, az ő esetében házi őrizetet rendelt el a Veszprém Megyei Bíróság. A másik a gépjármű-ügyintézéssel, átíratással foglalkozó vállalkozó, akinek előzetes letartóztatásáról döntöttek – tájékoztatott Frankó Marianna, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Az ügyben tovább folytatja a rendőrség a csaknem egy éve tartó nyomozást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik