Gazdaság

Matolcsy: már jövőre beindulnak a reformok

Matolcsy György szerint a 2014-es költségvetési egyensúlyt a 2011. február végén megjelenő strukturális reformprogram biztosítja, amelyet a kormány még abban az évben el is indít.

A nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-nak kedden kifejtette, hogy a reformok eredményeképp 600-800 milliárd forint megtakarítás érhető el a költségvetés kiadási oldalán. Ez áll szemben majd a kivezetendő és a bevételt csökkentő válságadókkal – tette hozzá.

A reform során minden nagyobb költségvetési tétel felülvizsgálatát ígérte. A 360 milliárdos munkaerőpiaci alapnál 100-120 milliárdot, a 340 milliárd forint körüli gyógyszerkasszánál is mintegy 100 milliárdot lehetne megtakarítani a szerkezeti reformok során – hangsúlyozta a miniszter.

A nyugdíjrendszer átalakításával Matolcsy szerint felül kell vizsgálni a rokkantnyugdíjasok helyzetét. Magyarországon 12 százalék a rokkantnyugdíjasok aránya, míg az OECD-országok átlaga 6 százalék. Összesen 420 ezer fő van Magyarországon rokkantnyugdíjasként nyilvántartva, ám ha az OECD-átlaghoz közelítenénk, számuk 210 ezerre apadna. Tarthatatlanul magasnak nevezte a MÁV évenkénti 150 milliárdos állami támogatását, megjegyezve, hogy ennyit kapnak jövőre is.

Mintegy 50 milliárdot meg lehetne spórolni, ha a közösségi közlekedés területén 2012-ben reformokat léptetnek életbe – mondta. “Mi ilyen értelmű javaslatokat készítünk elő a kormány számára” – tette hozzá.

AJÁNLOTT LINKEK:

Matolcsy György: „Jó a humorérzékem” – interjú (HVG.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik