Gazdaság

Költségvetés: elfogadták a módosító indítványokat

Az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott "első körös" módosító indítványokat.

A parlament kedden 236 igen, 41 nem és 32 tartózkodás mellett fogadta el a jövő évi büdzséjavaslathoz beterjesztett, a kabinet által támogatott módosító javaslatokat. Támogatták azt a javaslatot is, amely a Költségvetési Tanácstól 825,5 millió forintot vont el. Több jobbikos és LMP-s módosító indítványt is “befogadott” a többség.

A csomag része volt az a módosító indítvány is, amely a Költségvetési Tanács titkárságának jövőre tervezett 835,5 millió forintjából elvon 825,5 millió forintot; az összeget a roma ösztöndíjprogramok emelésére fordítják.

Mintegy 22 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket: 21,9 milliárd forintból kompenzálják a közszféra dolgozóit.

Az elfogadott indítványok között volt, hogy a Puskás Ferenc Stadion rekonstrukciójára 500 millió forint jusson jövőre; az önkormányzati fejezeti tartalék 5 milliárd forinttal emelkedjen meg a tervezetthez képest; 3 milliárd forint plusz jusson a bírósági eljárások gyorsítására; 495,3 millió forint jut a bírák keresetének javítására; 988,8 millió pedig az ügyészségek működési költségeinek emelésére.

Jövőre visszaáll a választásokon egy százalékot elért pártok költségvetési támogatása az idei szintre, azaz 223 millió forint pluszt kapnak a büdzsé tervezetében lévő összeghez képest; ezt az indítványt – az LMP kivételével, amely tartózkodott a voksoláson – minden frakció támogatta.

Felújíthatják jövőre a fővárosi Moszkva teret, erre 3 milliárd forintot szavaztak meg; megújulhat a debreceni stadion is, e célra 1,25 milliárd forint jut. 2011-ben a katolikus egyház 5,36 milliárd forint járadékkiegészítés kap. A fővárosi és megyei kormányhivatalok működtetésére eredetileg 7,5 milliárd forintot tartalmazott a költségvetés, ezt egy módosítás megemeli 80 milliárd forinttal.

Közel 5 milliárd forinttal emelkedik a turisztikai célelőirányzat a Formula-1 Magyar Nagydíj rendezői jogdíjának átcsoportosítása miatt. Teljes konszenzussal, azaz 320 szavazattal fogadta el az Országgyűlés a környezetvédelmi kiadások 14,5 milliárd forinttal – 22 milliárd forintra – emelését.

A kormány által támogatott csomag elfogadása után a többség igent mondott több LMP-s indítványra is. Ezekkel egyebek között plusz 60 millió forintot kap az Autisták Országos Szövetsége; 35 millió forint jut a Rádió C-nek; egy indítvánnyal pedig létrehozzák a KSH-n belül a fenntarthatósági főosztályt.

Igent mondtak tucatnyi jobbikos javaslatra is: egyebek mellett így az Állami Ménesgazdaságnak plusz 120,5 millió forint jut a 4-es metró építési költségeinek terhére. Az elfogadott jobbikos indítványok között van több olyan, amely a határon túli ifjúsági szervezetek támogatását emeli.

Ezek mellett a Jobbik javaslata alapján jövőre a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa plusz 40 millió forinthoz jut; 100 millió forint jut a szentgotthárdi barokk templombelső, 40 millió forint a ceglédi református nagytemplomi gyülekezeti ház felújítására; 19 millió forintot kapnak felsőoktatási szakkollégiumok, 188,6 milliót a Nemzeti Tehetség Program, 46 millió forintot a kisiskolák, 50 millió forintot pedig a Várpalotai Trianon Múzeum; 50 millió forintot csoportosítanak át fogyatékosok érdekvédelmét és támogatását ellátó közhasznú szervezetekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik