Üzleti tippek

Így lehetnének esélyesebbek a 45 év feletti álláskeresők

A hátrányos megkülönböztetést a HR-esek a cégvezetői elvárásokkal, a generációs különbségekkel és a korosztályra jellemző digitális lemaradással indokolják.

A Restart-Up közösségi kezdeményezés szerint képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is.

A szervezet tavaly december és február között a velük kapcsolatban álló nagyvállalatok HR-vezetőit, idén májusban pedig a náluk regisztrált 45 év feletti, felsőfokú végzettséggel rendelkező álláskeresőket kérdezte meg a tapasztalataikról.

A munkaadói oldallal készített felmérés arra mutatott rá, hogy valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, amely az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít.

A 45 év felettiek hátrányos megkülönböztetését a HR-esek a vállalat vezetésének elvárásaival, a generációs különbségekkel, illetve a korosztályra jellemző digitális lemaradással indokolták. Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja az MTI érdeklődésére közölte: a középkorú álláskeresők szerint munkaerőpiaci sikertelenségük az életkorukkal, a vélt magas fizetési elvárásaikkal, feltételezett szakmai lemaradásukkal magyarázható, valamint azzal, hogy nem tudják megértetni magukat a fiatalabb HR-sekkel.

Arról is beszámolt, hogy a felmérések tapasztalatai alapján alkották meg a megoldási javaslatcsomagjukat, amelyben egyebek mellett szerepel a fiatal vezetők felkészítése arra, hogyan dolgozzanak együtt középkorú kollégáikkal, a cégek segítése abban, hogyan szólítsák meg a középkorú álláskeresőket, és motivációs eszközöket is javasolnak az idősebb munkavállaló megtartásához.

Nem számít hungarikumnak

Szólt arról is, hogy a jelenség nem magyar specialitás, világszinten is egyre több figyelmet fordítanak rá. Ezt mutatja az is, hogy az ENSZ illetékes szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) október 7-ét jelölte meg a Tisztességes Munka Világnapjának, amikor a többi között a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek leküzdésére, valamint a középkorúak munkában maradási és újra elhelyezkedési kihívásaira hívják fel a figyelmet.

A Restart-Up közösségi program azért jött létre, hogy a 45 év feletti aktív munkavállaló értelmiségiek álláskeresését támogassa munkaerőpiac-specifikus ismeretekkel, kapcsolatrendszerrel és fejlesztő programokkal. A kezdeményezés célja továbbá a vállalkozások és szervezetek számára megoldást kínálni a felmerülő munkaerőhiány kezelésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik