Üzleti tippek

Szupergyors internet: zajlanak a hálózatfejlesztések

A technológiai beruházások mellett fontos, hogy a digitalizáció terjesztését oktatási programok is segítsék.

„A Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében épülő új országos internethálózatnak akkor lesz jelentős hozadéka, ha azt igénybe veszi a lakosság és persze a gazdasági szereplők. Ehhez viszont a technológiai beruházások mellett a képzés és az oktatás is szükséges” – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai J. Gergő, az Invitel Csoport általános vezérigazgató-helyettese. A digitalizációs kultúra elterjesztéséhez segítséget nyújt az internetezés általános forgalmi adójának folyamatos csökkentése is.

„Az Invitel is pályázott a szupergyors internethálózat kiírásának első szakaszában, és a piaci méretünket figyelembe véve elégedettek vagyunk az eredménnyel, hiszen tizenegy járást nyertünk el a hagyományos szolgáltatási területeinken. Ez annyit jelent, hogy az ország újabb 100 ezer háztartása számára tesszük elérhetővé a nagy sebességű internetszolgáltatást. A kiépítés költségének mintegy fele uniós támogatásból, a másik fele pedig saját erőforrásból valósul meg. Az uniós forrás kiegészíti, egy kicsit katalizálja az Invitel saját fejlesztéseit. Rajtunk nem múlik, hogy a 2020-as uniós célkitűzéshez képest Magyarországon 2018 végére minden háztartásban elérhető legyen az új generációs, széles sávú internet” – összegezte Budai J. Gergő.

Forrás: Magyar Hírlap

A Szupergyors Internet Program keretében az uniós forrásból meghirdetett pályáztatás már lezárult, és most a látványos fázis kezdődött meg. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a közép-magyarországi régióban az unió erre a programra nem ad támogatást, így ez a szolgáltatók saját beruházásában és állami pénzből valósul meg. Itt is benyújtották már pályázataikat a szolgáltatók, és az előzetes információk alapján még élesebb versenyre lehet számítani, hiszen nagyobb a fizetőképes kereslet, mint az ország más régióiban.

Az újság kérdésére válaszolva az Invitel Csoport általános vezérigazgató-helyettese kitért a Digitális Jólét Alapcsomagra (DJA) is. „A program célja az, hogy akik számára az internetszolgáltatás az ár miatt nem volt elérhető, azok kedvezményes alapcsomagot tudjanak igénybe venni. Ha összevetjük ezt azzal, hogy januártól csökkent az internetezés áfatartalma – amely jövő januártól tovább mérséklődik –, akkor a kettőnek együtt már igen komoly hatása lehet. Fontos tehát, hogy ezek az újonnan kiépülő hálózatok ’ne álljanak üresen’, hanem az oktatás és a gazdaság részévé váljanak. Ehhez a szolgáltatók anyagilag is hozzájárulnak, így például a települések egy pontján ingyen Wifi–elérést kell biztosítani. Ez a beruházás megtérül, ha a lakosság és a vállalkozások felismerik és hasznosítani tudják az internet adta lehetőségeket. A végső cél tehát az, hogy ne csak a hálózat épüljön ki, társuljon hozzá értékteremtő használat és tartalom is” – fejtette ki a szakember.

A DJA programnak számos további eleme létezik: egyrészt különböző eszközöket, így például tableteket biztosít a szolgáltató olyanok számára, akiknek ez nem elérhető. Továbbá legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb eleme a programnak az oktatás, így a vállalat előadásokat tart diákoknak és felnőtteknek egyaránt, és ilyen formában is próbálják ösztönözni a digitális fejlődést.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik