Üzleti tippek

80 millióért szőröstül-bőröstül az arab befektetőké lehet a Párisi udvar

A Párisi udvar műemléki épületét még 2014-ben adta el 2,1 milliárd forintért a Rogán Antal vezette önkormányzat arab befektetőknek, akik ötcsillagos szállodát álmodtak a helyre. Az építkezést a kormány kiemelt beruházássá minősítette, és az Eximbank adott hozzá testre szabott hitelt. Mindez talán nem véletlen, hiszen a befektető jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral.

A 21,95 millió eurós (tehát 6,85 milliárd forintos) „versenyképességet javító belföldi beruházási hitel” kedvezményezettje a Párisi udvart megszerző és luxushotellé, üzletközponttá alakító arab szállodás csapat. Név szerint a Párizs Property Kft.-t birtokló, a budapesti Műegyetemen végzett, emírségi illetőségű Majdi Ayeshről van szó. Aki mögött kezesként ott áll a Ferenciek terei projekt menedzsmentfeladatit ellátó Parisi Udvar Hotel Kft., melynek két tulajdonosa, a palesztin származású – de Jordániából érkezett – Zuhair Awad és Sameer Hamdan. Ugyanez a Mellow Mood „márkanéven” futó páros üzemelteti a szomszédos Buddha-Bar luxusszállót a Klotild-palotában – és még tucatnyi egyéb hotelt.

A szerződésben először úgy rendelkeztek, hogy maga az udvar, a két átjáró és a passzázs is a befektető birtokába kerül, de később korrigált az önkormányzat, és közhasználatot írt elő, némi korlátozással. Viszont ha a szálloda tulajdonosa bírósági úton megtámadja ezt a passzust, akkor 80 millió forintnak megfelelő kötbérért cserébe magántulajdonba kerülhetnek a most bárki által használható részek is.

Ami azért fontos, mert mint tavaly decemberben kiderült, a beruházó tervei szerint magából az udvarból lesz a luxusszálloda lobbija, és ott lesz a főbejárat is, a passzázs pedig fűthető belső térré változik. Vagyis nem közhasználattal terveztek – írta a Magyar Narancs.

Frissítés: A Mellow Mood és a a Párizs Property Kft. álláspontja

Csütörtök délután kaptuk meg a két vállalkozás állásfoglalását az ügyben. Eszerint

A Párisi Udvar kiemelt beruházási státusza nem jelenti azt, hogy nem szükséges minden engedélyt beszereznünk. Ez csupán az ügymenet gyorsításában, a tervezett átadási határidő betartásában segít. A gyorsabb ügyintézés azonban nem garantálja az engedélyek megszerzését, sőt magasabb illetékkel, néhol dupla díjszabás megfizetésével jár. A passzázsokat eddig sem terveztük, és ezután sem tervezzük lezárni. Habár a múltban az átjárók éjszakánként mindig zárva voltak, a jövőben egész éjjel nyitva lesznek a szálloda és a vendéglátóipari egységek megközelíthetőségének érdekében is. Hangsúlyozzuk, hogy az udvarhoz tartozó passzázsok nem kerülnek magántulajdonba. Sőt, a mi közreműködésünkre lett bejegyezve a „közterület“ jelleg, ami ellentmond annak, hogy magántulajdonba szeretnénk venni azokat.

A Ferenciek tere 11-be vezető átjáró tekintetében sincs változás, az építési tervnek megfelelően annak mérete továbbra is 160 centiméter, az önkormányzattal kötött megállapodásnak, az érvényes szabályozásnak megfelelően. Jelenleg a lakókkal közösen keressük a mindenki számára megfelelő megoldást. A társasházzal jó a kapcsolatunk, folyamatban vannak a tárgyalások és mindannyian törekszünk a mielőbbi megállapodásra. A szálloda megnyitását továbbra is 2018 nyarára tervezzük. Az épületben található műemlékeket szakszerűen és a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelően szeretnénk felújítani. A minden igényt kielégítő restaurálás részünkről több munkát és több időt vesz igénybe, sőt jelentősen emeli a költségeinket is, de bízunk abban, hogy az eredmény igazolja majd a fáradozásunkat. Az épület állagmegóvására utoljára az 1970-es években tettek lépéseket. A Párisi Udvar nem „jordán ház“, hanem egy teljes eredetiségében megőrzött, ikonikus magyar építészeti remekmű újjászületett változata lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik