Üzleti tippek

Székestől vitték ki az adószakértőt a bírósági tárgyalásról

Nyilvános tárgyalást tartottak a Pest megyei munkaügyi és közigazgatási bíróságon abban az ügyben, amelyben a bíróság az adózóval végeztetné el a piszkos munkát: az esemény már csak azért is emlékezetes lesz, mert székkel együtt vitték ki az adószakértőt a teremből.

A később elcipelt Ruszin Zsolt a hallgatóság soraiban ült. Ő képviselte korábban az érintett vállalkozót az adóhatóság előtt, miután a cégtulajdonos kénytelen a NAV-val csatázni, miközben munkája során nem követett el adóelkerülést. Ám az adóhatóság szembemenve az Európai Unió Bírósága (EUB) korábbi ítélkezési gyakorlatával, azt állítja: a vállalkozó cége fiktív számlákat fogadott be, vagyis áfát csalt.

A tárgyaláson a fordulat akkor következett, amikor a bíró, Gadaneczné dr. Horváth Eszter felismerte Ruszint. Arra is emlékezett, hogy az adószakértő elnöki panaszt nyújtott be a bizonyítási teher megfordítása miatt.

Mint Ruszin Zsolt lapunknak elmondta, ezután igazoltatták, és mivel nem volt nála a személyi igazolványa, kivezettették a teremből. Pontosabban székestől kivitték a biztonsági őrök.

A tárgyalótermi viselkedési tájékoztatóban egyébként benne van, hogy a tanúknak be kell mutatni többek között a személyi igazolványt is, de a hallgatóságra nincs ilyen előírás. Ám a bírónő – Ruszin elmondása szerint – arra hivatkozva igazoltatta, hátha tanú lesz belőle. Az adószakértő mindezt dokumentálta Facebook-oldalán is.

Ruszin ezután bevitte a dokumentumait, de a biztonsági őrök akkor már nem engedték be. Kint voltak a rendőrök is, minden érintettet meghallgattak.

Megkérdeztük a bíróság sajtóosztályát, hogy vajon ez szabályos eljárás volt-e. Válaszuk csütörtökön megérkezett, itt olvashatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik