Üzleti tippek

Szerényebb profitra számítanak a nagy cégek, mint eddig

Profit (profit, )
Profit (profit, )

Szerényebb pénzügyi eredményekre számítanak a hazai nagyvállalatok idén, mint tavaly év végén. A K&H nagyvállalati növekedési index eredménye szerint a cégek árbevétel-várakozása javult ugyan, profitvárakozásaik azonban romlottak.

A nagyvállalatok átlagosan 2,6 százalékkal nagyobb bevételt várnak idén, ami elmarad a tavaly év eleji várakozásoktól (2,9%), de előrelépés az előző negyedévi 2,3 százalékos előrejelzéshez képest.

A javulás annak köszönhető a kutatás szerint, hogy a hazai piacon jelentősen, 1,9 százalékról 2,5 százalékra ugrott a várt bevételnövekedés mértéke, aminek hátterében egyrészt a belföldi értékesítés élénkülése, másrészt már az MNB inflációs előrejelzése alapján növekvő fogyasztói árak is állhatnak – részletezte az eredményeket a bank vállalati értékesítési igazgatója, Hodina Péter.

A felmérésből az is kiderült, hogy visszafogottabban látják a cégek az exportpiaci lehetőségeket az előző negyedévhez képest. Az igazgató szerint a külpiaci értékesítésből jelenleg a vállalatok csaknem harmada vár bevételnövekedést, átlagos mértéke azonban 3,3 százalékról 3,1 százalékra mérséklődött.

Ennek oka, hogy csökkent a külföldi értékesítés aránya, a vállalatok 60 százaléka egyáltalán nem tervez idén exportálni, – 2016 első negyedévében ez mindössze 40 százalék volt -, és további 15 százalékuknál a teljes árbevétel ötödét sem éri el az exportból származó árbevétel aránya – tette hozzá Hodina Péter a közlemény szerint.

A bankcsoport a GfK Hungária Piackutató Intézettel együtt készítette a kutatást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik