Üzleti tippek

InnoMax Díj: üzleti segítség a nonprofit szférában

Nemrég lezárult az Invitech InnoMax Díj pályázati időszaka, jelenleg a szakmai zsűri értékeli a beérkezett pályaműveket. A megújult infokommunikációs díj középpontjában a közérdeket szolgáló innovációk támogatása áll.

Nagyon jól szerepeltek a mostani fordulóban a nonprofit pályázatok az Invitech Solutions által szervezett innovációs versenyen. Az Invitel Csoportba tartozó cég immár hetedik alkalommal szervezte meg az InnoMax üzleti versenyt. Három kategóriában, így a Business, InnoApps és InnoMax Nonprofit kategóriákban várták az ősz folyamán a pályamunkákat.

A nonprofit szegmensben rekordszámú pályázat érkezett, a beadott pályaművek száma ugyanis elérte a 130-at. A vállalatcsoport a civil szférából érkező pályázatok elbírálásánál a tavalyi évtől még szorosabban együttműködik a Magyar Adományozói Fórummal (MAF).

„Az Invitel már 2014-ben nagy sikerrel vett részt a MAF által kiírt Társadalmi Befektetések Díj pályázaton. 2014-ben ’Az év társadalmi befektetési programja’ kategóriában második helyezést, a ’Leginnovatívabb támogatói program’ kategóriában pedig harmadik helyezést ért el. Ezt követően is folyamatosan kapcsolatban álltunk a céggel, és a tavalyi évtől pedig már az InnoMax Nonprofit pályázat meghirdetésében és a beérkező pályaművek előválogatásában is aktívan részt vesz a szervezetünk” – mondta Molnár Klára, a Magyar Adományozói Fórum igazgatója, az InnoMax zsűri tagja.

A civil szervezetek a Nonprofit kategóriában a többi között fenntarthatósági, oktatási és egészségügyi területet érintő, valamint a hátrányos helyzetű régiók felzárkóztatását és a társadalmi esélyegyenlőséget támogató infokommunikációs fejlesztésekkel, projektötletekkel pályázhattak. A beérkezett pályaművek alapján már most kijelenthető, hogy az üzleti, a fejlesztői és a civil kategória nevezői is magukénak érezték a kiírás szellemiségét, és a közösségi célokat segítő elképzelések mindhárom kategóriában megjelentek.

Fókuszban az ICT-fejlesztések

Molnár Klára szerint a vállalati üzleti díjak sorában az InnoMax Nonprofit Díj egyediségét és erősségét az jelenti, hogy a pályázat nagy hangsúlyt fektet a civil szervezetek infokommunikációs (ICT) fejlesztéseire. Az igazgató hozzátette: a civil pályázatok elbírálásánál fontos szempont lehet, hogy az adott szervezet által kiemelt társadalmi ügy és az infokommunikációs fejlesztések miként tudnak egységet alkotni, és az együttműködés miként segíthet szélesebb társadalmi rétegeket is.

Híd az üzleti és a civil szféra között

A Magyar Adományozói Fórum 10 éve jött létre, a szervezet célja, hogy összefogják a vállalatokat, nonprofit szervezeteket, alapítványokat, és olyan hálózatot hozzanak létre, amelyben a megfelelő információ- és tapasztalatcsere biztosítható. A MAF további kiemelt feladata a támogatók munkájának segítése különféle szakmai fejlesztő szolgáltatásokkal, valamint olyan projektek indításával, amelyekkel a támogatási tevékenység minél hatékonyabbá válhat idehaza.

„Szervezetünk egy úgynevezett civilfejlesztés munkacsoportot is létrehozott, amelynek célja, hogy előmozdítsa a vállalatok és a civilek közötti párbeszédet. Idén ennek keretében két kutatás indítását is tervezzük, ezáltal még részletesebben feltérképezzük, hogy az üzleti és civil szereplők miként látják a kapcsolatépítés és az együttműködés lehetőségeit, hol merülnek fel akadályok, és a Magyar Adományozói Fórum milyen további területeken töltheti be a közvetítői szerepet” – részletezte az igazgató.

A MAF rendszeresen szervez szakmai rendezvényeket, workshopokat és konferenciákat, illetve minden évben esettanulmány-gyűjteményeket is összeállítanak arról, hogy a cégek milyen támogatói programokat indítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik