Üzleti tippek

Sztrájkolhatnak a vízügyi dolgozók – százezreknél zárhatják el a vizet

Sztrájkra készülnek a víziközmű szolgáltatásban dolgozók. A Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége (VSZOÁSZ) közölte, tagszervezeteivel együtt úgy döntött, megkezdi a sztrájk előkészítését.

Hétfőn a szakszervezet közleményt is adott ki. Ebben azt írták:

Sztrájkkészültség a víziközmű szektorban

Tömeges létszámhiánnyal küzd a vízügyi ágazat. Miközben a Budapesti Víz Világtalálkozó apostolai 2030-ig a fenntartható fejlődés kritériumairól cserélnek eszmét, addig a hazai víz- és szennyvízágazatban dolgozó munkavállalók helyzete, bér- és jövedelemviszonyai összességében megalázóan alacsony szintűek. A víziközmű szolgáltatásban ez elsősorban a többségi állami tulajdonú részvénytársaságok esetében kirívó, hiszen 6 év alatt az öt társaság csupán egy alkalommal (2014-ben) részesült szerény 2,5 százalékos bérfejlesztésben.

A béremelések elmaradása íj módon 25-30 százalékos lemaradást eredményezett a más profilú, de hasonló közszolgáltató társaságokhoz viszonyítva.

Tömeges a szakemberek elvándorlása, amelynek egyik fő oka az alulfizetettség. A másik neuralgikus pont a szektort sújtó adók mértéke. Ezek olyan nagyságúak, amelyek a biztonságos vízellátást, szennyvízelvezetést, tisztítást már komolyan veszélyeztetik. A vízügyi ágazat 3 év alatt átesett egy felülről vezérelt integrációs folyamaton, a 400 gazdálkodóból 41 szolgáltató maradt. Ezt a folyamatot az érdekképviseletek segítették, azért hogy az alapellátás (ivóvíz és szennyvízszolgáltatás) továbbra is mindenki számára biztosított, magas szakmai szervezettségű, zökkenőmentes és európai színvonalú maradjon.

Mit kaptak az áldozatkész minőségi szolgáltatást nyújtó munkavállalóink ezért cserébe a tulajdonostól??! – tette fel a költői kérdést a szakszervezet. És rögtön megadták a választ is: a bérfejlesztés folyamatosan elmaradt, sőt több társaságnál a szerény mértékű béren kívüli juttatások mértékét is csökkentették.

Ezek a szakemberek lényegesen többet érdemelnek annál, mint hogy közel a minimálbérért dolgozzanak! A kormányzat becsülje meg a vízügyi speciális szakmát, tapasztalatot, szaktudást, amely komoly érték. A Budapesti Víz Világtalálkozó központi témája a víz, mint stratégiai kincs, melyért az elkövetkező években akár háborúk is folyhatnak. A vízügyi ágazat túladóztatása, munkafolyamatok kiszervezése és a munkavállalók alulfizetettsége nem a Víz Világtalálkozó mottójának irányába a „fenntartható fejlődés irányába mutat”. Az elmúlt időszakban ágazati szövetségük, munkahelyi szakszervezeteik kérték a döntéshozókat a fenti problémák orvoslására, de sajnos érdemi megállapodás az ügyben nem történt.

A problémák megoldása elodázhatatlan, ezért a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetsége (VSZOÁSZ) tagszervezeteivel együtt úgy döntött, hogy céljai elérése érdekében megkezdi a sztrájk előkészítését – zárta közleményét a szakszervezet.

Sztrájk lesz

A vízügyi dolgozóknak a sztrájkhoz meg kell állapodniuk a még elégséges szolgáltatásokban, először például alighanem csak az ügyfélszolgálat működését korlátoznák, de egy időre akár készek a vizet is elzárni százezreknél – írta az Index. Az érintett szolgáltatók nagyjából az ország harmadát fedik le.

A Fejlesztési Minisztérium az RTL Klubnak azt mondta a VSZOÁSZ-szal nem, de egy másik, nagyobb szakszervezeti szövetséggel már tárgyalnak.

Pár napja sztrájk volt a Mercedes gyárában, és sztrájkkészültségben voltak a közalkalmazottak is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik