Üzleti tippek

Fiatal pár irányította a húsos áfacsalást

húsbolt (hentes, hús, )
húsbolt (hentes, hús, )
Tízfős bűnözői csoportot lepleztek le a NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói. A társaság tagjai mintegy másfél milliárd forint értékű baromfi és sertéshússal csaltak áfát.

Egy érdi férfi és fiatal élettársa irányítása alatt álló cégvezetők több társaság nevében húsipari termékeket importáltak Lengyelországból és Szlovákiából, majd az árut papíron több magyar strómancégen keresztül átfuttatva kis- és nagykereskedőknek, élelmiszer-ipari feldolgozó cégeknek értékesítették – derül ki a NAV közleményéből.

A közismert „áfacsaló” módszert alkalmazták: a vállalkozások a nettó áron (áfa nélkül) beszerzett import árut itthon már áfával növelt áron adták tovább a láncolat következő tagjának. A valótlan tartalmú számlák felhasználásával egyrészt azt a látszatot keltették, mintha az árut belföldön szerezték volna be, másrészt a számlázó cégek értékesítésből származó bevétel után minimális adót fizettek.

A csalás révén forgalomba került kétezer hatszáz tonna import baromfi és sertéshúst elsősorban Budapesten és vonzáskörzetében az átlagos piaci ár alatt terítették, versenyhátrányba hozva ezzel az ágazat tisztességes kereskedőit.

A rajtaütés napján a pénzügyi nyomozók 22 helyszínen tartottak házkutatást, foglaltak le bizonyítékokat. Az okozott kár enyhítése érdekében bankszámlákat zároltak.

A társaság vezetőinek üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt kell felelni. A két irányító mellett a pénzügyi nyomozók hat magyar állampolgárt hallgattak ki gyanúsítottként és két személy ellen körözést rendeltek el.

Legutóbb egy áfacsaló könyvelőnőről és bűnbandájáról adtunk hírt, akik offshore céget is felhasználtak üzelmeikhez.

(A nyitókép csak illusztráció.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik