Üzleti tippek
508857122

A különadók kivezetését szorgalmazza az Invitel

24.hu
24.hu

2016. 10. 14. 11:47

A magyar gazdaságban már megszűnt az a kényszerhelyzet, ami indokolta a távközlési ágazatra kivetett különadókat, most már jobb lenne kivezetni azokat – nyilatkozta az Origo.hu-nak David Blunck, az Invitel-csoport vezérigazgatója.
Korábban a témában:

Az 1200 főt foglalkoztató, tavaly 45 milliárd forint árbevételt elérő cégcsoport fennállásának eddigi legnagyobb szervezeti átalakulása zajlott le a nyáron. Jogilag június végétől vált külön jogi személlyé és önálló márkává az Invitel, ami a lakossági, illetve az Invitech Solutions, a vállalati szegmensük, a cégen belül azonban már egy éve e rendszer szerint működnek.

Már akkor megkezdtük a két pilléren alapuló nagy átalakítást, amikor tavaly év elején átvettem a cég vezetését. Eleinte még volt bennünk némi félelem, hogy nem veszítünk-e sokat a hatékonyságból, ha a jövőben kétközpontú szervezetben működünk tovább. Mára azonban eldőlt a kérdés, a lakossági és a kisvállalati, valamint a közép- és nagyvállalati ügyfeleinket külön-külön szervezet szolgálja ki – fejtette ki az interjúban David Blunck.

Fotó: Origo.hu

Kérdésre válaszolva elmondta: a jövedelmezőségük már jó ideje lehetővé teszi, hogy saját forrásból fejlesszenek. A tulajdonosok annyira bíznak az Invitelben, hogy nem vesznek ki forrásokat a cégből, a megtermelt pénzt beruházásokra fordítják.

„Vannak azonban más tényezők, amelyek felemésztik a profit egy részét, ilyen például a kiélezett magyarországi piaci verseny. Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon alacsonyak az előfizetői díjak és magas a szolgáltatási színvonal, éppen az éles versenynek köszönhetően. Mi szolgáltatók egymással küzdünk, amiből az előfizetők jól jönnek ki. Így működik a kapitalizmus, emiatt nem kell minket sajnálni. Kevésbé üdvözlendőek viszont az iparágat sújtó különadók, amelyek egészségtelen, piacot torzító helyzetet teremtenek” – hangsúlyozta a vezérigazgató.

A ránk eső szektorális adók mértéke tavaly elérte az árbevételünk hét százalékát. Úgy gondoljuk, hogy a gazdaságban már megszűnt az a kényszerhelyzet, ami korábban indokolta ezek meglétét, most már célszerű lenne kivezetni ezeket az adónemeket. Ennek a jelét egyelőre nem látjuk, csupán annyi változást, hogy a nagyobb értékű közműberuházásokat végrehajtó cégek, beleértve a vezetékes hálózatot építő távközlési szolgáltatókat is, öt évre mentesülnek a közműadó alól. A másik pozitív lépés az internet áfájának tervezett csökkentése lehet, ami nagyobb keresletet generálhat a szolgáltatás iránt – fejtette ki David Blunck.

A magyar piac a fókusz

Szerinte a távközlésbe fektetőknek tisztában kell lenniük azzal, hogy csak hosszú távban gondolkodhatnak. „A hálózatokat nem lehet csak úgy felszedni és tovább vinni, ha már valamiért nem tűnik kedvezőnek a biznisz. Az Invitel nemcsak hogy kizárólag Magyarországon tevékenykedik, hanem cégcsoportunk valamennyi alkalmazottja magyar állampolgár, jómagamat is beleértve. Tehát egyértelmű, hogy hosszú távon is a magyar piac a fókusz” – fogalmazott az Invitel-csoport vezérigazgatója.

A teljes interjú itt olvasható el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Christian Lindner (L), leader of the free democratic FDP party, walks past German Chancellor Angela Merkel during a session at the Bundestag (lower house of parliament) on November 21, 2017 in Berlin. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN

Ezért a kudarcért megfizethet Merkel

Kommentek

Mickey Rooney as the notorious 1930s gangster, Baby Face Nelson, starring in the film of the same name, poses with Leo Gordon as villainous bank robber, John Dillinger, in front of an original newspaper headline. (Photo by George Rinhart/Corbis via Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.