Üzleti tippek

Orbánnak adnia kell a látszatra

Mint arról beszámoltunk, a kormány titkosítaná a cégek TAO felajánlását. Így nem tudhatjuk meg, hogy melyik cég, hány milliárddal, melyik stadionépítést támogatja adókedvezményért cserébe. Például nem fogjuk megtudni, hogy egy hazai nagyvállalat hány milliárddal járul hozzá, mondjuk a felcsúti futball akadémia további áldásos működéséhez.

Tállai András kedden az Országgyűlésben – a javaslat kivételes eljárásban zajló összevont vitájában – közölte: jelentős változást nem vezetnek be, csak megőrzik a törvény által eddig is biztosított védelem szintjét.

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkárának indoklása szerint az adótitok évtizedes szabályát jobbító szándékkal változtatja meg az adózás rendjéről szóló törvény módosítása.

Az államtitkár szerint a szigorúbb feltételek összességében hozzájárulhatnak az adókedvezmények és az ezek alapjául szolgáló juttatások áttekinthetőségéhez.

Ezzel szemben a valóság az, hogy az adótitok kiszélesítése nem növeli, hanem éppen hogy csökkenti az átláthatóságot.

Orbánnak adnia kell a látszatra

A kormány 2010 óta folyamatosan számolja fel a szabadságjogokat, az alkotmányosságot. Ez azonban egy demokráciában nem működik. Ezért adniuk kell a demokratikus látszatra. A kormány indoklásai, amelyet egy-egy törvényjavaslathoz fűz, azonban pontosan leleplezik a NER képmutatását

Ha megfigyelik, a kormány a szabadságjogok elleni támadást mindig a szabadságjogok védelmének a nevében hajtja végre.

Azt mondják, meg kell kérdezni a magyarokat, kivel akarnak együtt élni, erre a népszavazás a legdemokratikusabb eszköz, és nem mondjuk a közvélemény-kutatás. A különbíróságok felállítására azért van szükség, hogy jobban érvényesüljenek az egyén szabadságjogai, és nem azért, hogy el lehessen csalni a következő választást. A Népszabadság „felfüggesztésével” azért nem foglalkozik a kormány, mert nem akar beleavatkozni a sajtószabadságba, miközben éppen ő rendelte meg a lap kinyírását. És ugyanígy lehet egy érvénytelen népszavazást érvényessé hazudni.

Ez a képmutatás szükségszerű, hiszen a NER – Tölgyessy Péter szavaival – nem tud konszolidálódni. Újabb és újabb hatalmi központokat akar maga alá gyűrni, és ha ellenállással találkozik, eltapossa vagy átírja a szabályokat.

(MTI híre nyomán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik