Üzleti tippek

Készüljön, a NAV kérés nélkül készíti el az adóbevallását

Idén csaknem 440 ezer magánszemély bevallását készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, jövőre a rendelkezésére álló adatok alapján külön kérés nélkül, automatikusan tölti majd ki a személyi jövedelemadó bevallást az adóhatóság – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

Tállai András hozzátette: az ügyfélérdekek lehető leghatékonyabb kiszolgálása érdekében a NAV nemzeti adókonzultációt kezdeményezett az adószakma képviselőinek meghívásával, amely szeptember 22-én kezdődik.

Mint mondta, szükség van az adórendszer további átalakítására, példaként az adóeljárást említve, amihez számítanak az adószakma minden szereplőjére. Szerinte a NAV-val szemben elvárás, hogy egyrészt a cégek versenyképességének növelésével a lehető legjobban segítse a gazdaság fejlődését, ugyanakkor gyorsan megtalálja és haladéktalanul fellépjen a csalárd résztvevők ellen.

A közigazgatásban az egyik legnagyobb ügyfélforgalmat a NAV bonyolította 2016 első félévében. Az ügyfélszolgálatokat csaknem 1,6 millió ügyfél kereste fel személyesen, és mintegy 430 ezer esetben kaptak telefonon keresztül azonnali tájékoztatást az érdeklődők.

A hivatal honlapját is egyre többen használják, szeptember 15-ig több mint 48 milliós megtekintést regisztrált a rendszer – összegezte az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik