Üzleti tippek

A családi cégek kétharmada lehúzhatja a redőnyt

Az egyik legégetőbb probléma a generációváltás kérdése.

A családi vállalatok nemcsak Európa-szerte, hanem hazai szinten is jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban. Magyarországon a vállalatok mintegy 70%-a családi tulajdonú vállalat, a bruttó hazai termék több mint felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak felének biztosítanak munkahelyet.

A nagyvállalati szektoron belül a családi tulajdonú cégek a GDP több mint felét adják, és a dolgozók felét foglalkoztatják.

Jelentős gazdasági szerepük miatt a K&H feltérképezte a szegmens várakozásait, amely alapján egyelőre növekedés látható, azonban ennek fenntartása nagyban függ az előttük álló legnagyobb kihívás, a generációváltás sikeres levezénylésétől. Ez a kérdés a vállalkozások felénél az elkövetkezendő öt évben aktuális lesz, 13 százalékuknál pedig már jelenleg is folyamatban van.

A cégek közel felénél nincsen kidolgozott utódlási terv, aminek következtében a családi cégek 2/3-a elvérzik az utódlás során.

A növekedésüket meghatározó feltételeknél a munkaerőpiac javulása (ezen belül főként a rugalmasabb piaci szabályozás és a béren kívüli munkaerőköltség mérséklése), valamint az adminisztratív terhek csökkentése is erőteljesen befolyásolja a társaságok jövőjét. Így ezen tényezők javulása makrogazdasági szinten lehet pozitív hatással a szegmens további növekedésére.

„Úgy látjuk, hogy meghatározó időszakhoz érkeztek a családi vállalkozások, hiszen az eddig megszerzett tapasztalat és vagyon megfelelő szakértő kezekbe továbbadása nem minden cég esetében zökkenőmentes. Mi már a magunk bőrén érezzük és tapasztaljuk, hogy az utódlás megtervezése és sikeres lebonyolítása ugyanolyan fontos, mint a mindennapi feladatok sikeres menedzselése” – mondta Kürti Tom, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnökségi tagja.

„Általánosan, mindenkire egyformán érvényes szabály nincs. Ezért a két szélsőséges eset között – amikor a családi vállalkozás tagjai ugyanúgy versenyhelyzetben vannak, mint bármelyik cégvezető, illetve amikor minden döntést és funkciót családon belül próbálnak megoldani – nehéz megtalálni a megfelelő és hosszú távon is működőképes utat. Éppen ezért igen fontosnak tartjuk az egymás közti párbeszédet, a pozitív és a negatív példák, tapasztalatok megosztását” – tette hozzá.

Növekedési kilátások

A K&H kutatás szerint a családi vállalatokra jelenleg inkább a növekedés jellemző. A gazdasági kilátásaikat tekintve a cégek több mint fele (52%) stagnálásra számít a következő egy évben, 39%-uk azonban egyértelműen bővülésre, és csupán minden tizenegyedik vállalkozás vár visszaesést. Pénzügyi eredményeiket tekintve többségük a jelenlegi árbevétel szint fenntartását valószínűsíti (59%) a következő egy évben, de egy jelentős részük (37%) ezen a téren is növekedésre számít.

Nemcsak pénzügyi eredményeikben, de a fejlesztések terén is inkább a növekedés jellemzi ezeket a cégeket, több mint negyedük (27%) növelni kívánja a beruházásokra fordítandó összeget a következő egy évben. A legnépszerűbb beruházási cél a technológiafejlesztés, amit a kapacitásbővítés és az értékesítés fejlesztése követ.

A foglalkoztatásban is látható némi javulás, hiszen a családi vállalatok 16%-a készül növelni dolgozói létszámát, bár közülük legtöbben maximum 5%-os bővítést terveznek. Ez az arány azonban még mindig kedvező, hiszen a nem családi tulajdonú vállalatoknál mindössze minden kilencedik (11%) vállalat tervez munkaerő-felvételt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik