Magyarországon a társasági adó kalkulációja a számviteli elszámolásokon alapszik. Sok esetben kellemetlen meglepetés érheti a gyanútlan adózót, ha a vállalkozás számviteli politikájának megfelelően elszámolt valamit, az adóhatóság ugyanakkor nem engedi meg annak hatását szerepeltetni az adóbevallásban. Jelentős bírság lehet az ügy vége.
Ami a jéghegyből látszik
A számviteli törvény az óvatosság elvéből indul ki. Ennek célja, hogy egy vállalkozás valamennyi várható veszteséget már idejekorán vegye figyelembe, és a mérlegében csak akkor mutathasson ki eredményt (és annak terhére akkor fizethessen osztalékot), ha annak realizálása biztosnak tűnik. Az adótörvény logikája viszont ettől gyökeresen eltérő, azt célozza meg, hogy az adóhatóság minél hamarabb és minél nagyobb összegű adót tudjon beszedni – lehetőség szerint minél kevesebb rugalmasságot biztosítva az adózó számára.
Emiatt az adóalap kiszámításakor az adótörvény sok tekintetben eltér az annak alapját képező számviteli elszámolásoktól.
Mindezen rendelkezések célja az adóalap védelme: a rendszer ne biztosítson lehetőséget az adózóknak, hogy a számvitel egyes rugalmasságait kihasználva csökkenthessék az adófizetési kötelezettségüket. És ez valószínűleg így is van jól.
Fischer Ádám, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adóperes ügyvédje szerint az elmúlt évek adóhatósági és bírósági gyakorlata azonban megmutatta, hogy a számvitel és a társasági adó eltérései nem korlátozódnak azon területekre, amelyeket a társasági adó törvény az adóalap módosító tételek körében kifejezetten definiál. Ez pedig a közelmúltban számos esetben vezetett adóhiány megállapításához.
Bedőlt a projekt, vagy mégsem?
Egy frissen lezárult ügyben egy kellően óvatos cég egy befektetését leírta, mivel belátta, hogy a projekttel kapcsolatos üzleti céljai nem fognak megvalósulni. A NAV szerint azonban túl óvatos volt, mert csak később lehetett volna teljes bizonyossággal megállapítani, hogy bedőlt a projekt.
A hatóság ezért adóhiányt állapított meg arra az évre, amikor a társaság a kérdéses befektetéshez kapcsolódó eszközöket – mind számviteli, mind adózási szempontból – leírta. Az ügy pikantériáját az adta, hogy a vállalkozás a Robin Hood adó alanya is volt, ahol nem lehet a veszteséget elhatárolni, így pláne nem volt mindegy, hogy mikor számolják el a leírást.
A lejárt termékek adózásán buktak el
Egy másik esetben a majdnem teljesen lejárt szavatosságú termékről a cég már tudta, hogy teljesen eladhatatlan a piacon, és azért annak értékét leírta a könyveiben. A NAV viszont azt állapította meg, hogy attól, hogy egy termék szavatossága néhány napon belül lejár, még azt el lehetne adni, és ezért – legalábbis adózási szempontból – indokolatlan a veszteség elszámolása. Ennek az ügynek a vége is tetemes adóbírság lett.
A bíróságok közelmúltbeli gyakorlata sok egyéb hasonló ügyről számol be. Az ügyek fókuszában általában az áll, hogy miközben az adott cég számviteli politikájának megfelelően elszámolt valamely veszteséget, a hatóság azt nem ismeri el indokoltnak és ezért nem engedi meg annak hatását szerepeltetni az adóbevallásban. Ez a tendencia ijesztő, különös tekintettel arra, hogy nem egyértelmű: hol van a határ aközött, hogy valamely veszteség számvitelileg elszámolható ugyan, de az adótörvény szempontjából nem. És ráadásul ilyen kifejezett felhatalmazást az adótörvények sem tartalmaznak, ezért a hivatal ezen gyakorlatának jogi alapja is erősen megkérdőjelezhető – összegezte a Jalsovszky Ügyvédi Iroda.
Merre tovább?
Látható, hogy az, hogy egy esemény számvitelileg helyesen van-e elkönyvelve, még nem biztos, hogy a NAV tetszését is elnyeri. Hiába mondja rá az áment a könyvvizsgáló egy megadott tétel számviteli elszámolására, annak társasági adóban történő elszámolását az adóhatóság ettől még mindig kétségbe vonhatja. Érdemes ezért minden nagyobb számviteli esemény könyvelésekor külön elgondolkozni azon is, hogy az adott tételt a vállalkozás hogyan szerepelteti majd a társasági adóbevallásában.
A Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) ugyanis sokkal nagyobb szabadságot ad egyes könyvelési kérdések tekintetében mint a hatályos számviteli törvény. Egyelőre nem lehet látni azt, hogy ez hogyan fogja befolyásolni a számviteli törvény és a társasági adóztatás között meghúzott, láthatóan jelenleg sem egyértelmű határokat.
