Üzleti tippek

Fontos határidő közeleg a tőzsdei cégeknek

24.hu
24.hu

2016. 08. 05. 11:51

Korábban a témában:

Már csak két hónapig, szeptember végéig jelezhetik, hogy készen állnak a Nemzetközi Pénzügyi és Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti működésre azok a vállalatok, amelyek jövő év elejétől tervezik megtenni az átállást. A hazai tőzsdén jegyzett vállalatoknak 2017. január 1-től kötelező átállni az IFRS szerinti beszámolásra. A képzett szakértő egyelőre kevés, az előkészítés pedig hónapokba telik.

Le vannak maradva a magyar cégek

Lemaradásban vannak régiós társaikhoz képest a magyar vállalatok az IFRS beszámolók rendszerére való áttérésben, ami komoly versenyhátrányt jelent a nemzetközi piacokon jelen lévő, vagy oda igyekvő hazai cégeknek.

Legalább 90 nappal az IFRS-re való átállás tervezett dátuma előtt be kell jelentenie szándékát és bizonyítania kell szakmai felkészültségét az állami adóhatóságnál és a KSH-nál (bizonyos esetekben az MNB-nél) minden vállalatnak, amely törvényi kötelezettsége miatt, vagy saját elhatározásból tervezi a váltást. Vagyis mindazon cégeknek, amelyek 2017 januárjában állnak át, idén szeptember végéig nyilatkozatot kell tenniük.

A szakmai felkészültséget könyvvizsgálói jelentéssel kell igazolni, amelyet kizárólag IFRS minősítéssel rendelkező könyvvizsgáló vagy könyvvizsgálócég állíthat ki – figyelmeztet az EY Pénzügyi számviteli tanácsadási szolgáltatások üzletág-vezetője, Kónya Zsolt.

A jelentés elkészítése során a könyvvizsgáló az alábbi három feltételt vizsgálja meg azoknál a vállalatoknál, amelyek át kívánnak térni az IFRS szerinti működésre:

  • rendelkezik-e az IFRS szerint összeállított és jóváhagyott számviteli politikával
  • rendelkezik-e az áttérés éve előtti üzleti év első napjára (vagyis az összehasonlító időszak első napjára) vonatkozóan összeállított IFRS szerinti mérleggel.
  • alkalmaz-e regisztrált, vagy minősítéssel rendelkező IFRS szakértőt.

A vizsgálat, illetve a feltételek előkészítése több hónapot is igénybe vehet, így az EY szakértője azt javasolja a vállalatvezetőknek, hogy mielőbb kezdjék meg a felkészülést:

Az IFRS-átállás több üzleti funkcióra is hatással lehet, a számvitel és az adózás mellett az IT és az üzleti folyamatokat is befolyásolhatja, a kétféle eljárás pedig jelentős eltérést eredményezhet akár a kimutatott bevétel mértékében is. Többek között ezért is hívjuk fel az ügyfeleink figyelmét arra, hogy a sikeres átállás alapos tervezést és szakértő által támogatott lebonyolítást igényel, amihez idő kell. Tapasztalataink szerint még az olyan cégeknél is minimum 4-8 hónapot vesz igénybe a folyamat, ahol korábban már készítettek ilyen rendszerű beszámolót – tette hozzá Kónya Zsolt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.