Üzleti tippek
Vásárosnamény, 2016. június 8.
Dolgozók figyelik a gyártás beindulását az Interspan Faipari Kft. új üzemében, Vásárosnaményban 2016. június 8-án. A 30 milliárd forintos beruházásból felépített gyárban évi 300 ezer köbméter OSB-lapot tudnak gyártani.
MTI Fotó: Balázs Attila

Így is milliókat kereshet – Szervezzen gyárlátogatást!

24.hu
24.hu

2016. 06. 20. 15:39

Van, aki él vele, van, aki tart tőle, és persze sokan nem tudatosan használják. Pedig milliókat érhet, ha egy cég megismeri a benne rejlő lehetőségeket.

Egyre több cégvezető tanulja meg a saját kárán, hogy csak az ad hoc feladataira koncentrálni, csak az eladásra figyelni, az öt évvel ezelőtti megoldásokat használni, illetve csak a minőséget hangoztatni ma már nem elég.

Százezrekben, sőt milliókban kifejezhető az a haszon, ami egy-egy találkozás, egymás lehetőségeinek, adottságainak, termékeinek megismerése következtében megszülető együttműködés során realizálódik. Gyárlátogatáson fogadni érdeklődőket az üzemben, telephelyen a meggyőzés és a bizalomépítés legmagasabb foka lehet, hisz a megrendelő látja, mit, hogyan csinál, milyen eszközökkel, milyen képzettségű dolgozókkal, milyen körülmények között.

A gyárlátogatás az egyik leghatékonyabb módja az üzleti kapcsolatok, együttműködések megszületésének, amelyek könnyen növelhetik a cégek éves árbevételét. Számos alkalommal tapasztaltuk már, hogy ügyfeleink egy-egy tárgyalás után előszeretettel keresték fel egymást, hogy meggyőződjenek, a szavak és ígéretek mögött valódi tartalom van. Egy ilyen spontán látogatás már sok döntést megkönnyített. Volt olyan cég is, amely még kevés referenciával rendelkezett, de a gyárlátogatása révén egy nagyvállalat beszállítója lehetett – mondta Vereb István, az Együttműködő Vállalkozók Szervezetének (EVSZ) alapítója.

Természetesen, előfordulhat, hogy cégvezetők tartanak attól, hogy rögtön idegen üzletembereket fogadjanak telephelyükön, mert netalán ellesik üzleti titkaikat, titkos receptjeiket. Ezek kivédésére a legjobb megoldás, ha a látogatást megelőzi egy rövid találkozó, megbeszélés, ahol a felek megismerhetik egymás szándékait.

Az EVSZ célja, hogy minél több magyar ipari gyártó, termelő és kereskedő cég között szülessenek együttműködések és üzleti lehetőségek. Ezeket támogatva indítják el a Gyárlátogatási Programjukat, amelyre várják a nyitott és termékeikre büszke cégek jelentkezését, hogy célirányosan tudják egymást keresni, látogatni és nyugodt szívvel hozzanak üzleti döntéseket. A programra itt lehet jelentkezni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.