Üzleti tippek

Érezhető olajár-növekedésre nem kell számítani még

24.hu
24.hu

2016. 02. 09. 12:40

Korábban a témában:

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) arra figyelmeztetett kedden, hogy tovább csökkenhet a kőolaj ára, ha nő az iráni olajtermelés, miközben az OPEC olajtermelése is jóval felülmúlja az engedélyezett szintet. A szervezet borúlátó vélekedése azután vált ismertté, hogy feloldották az Iránnal szembeni olajszankciókat és az OPEC tagországai nem tudnak megállapodni az olajtermelés csökkentéséről,  mert mindenki félti azt a piaci részesedést, amit korábban sikerült kiharcolnia.

Az IEA szerint “szerfölött nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben érezhetően emelkedne a kőolaj ára. A jelenlegi körülmények között inkább az árcsökkenés kockázata nőtt meg.” Azt azonban a nemzetközi szervezet nem tartja valószínűleg – egyes más előrejelzésekkel ellentétben -, hogy a nyersolaj ára 10 dollárig gyengülhet hordónként.

Az OPEC januárban napi 280 ezer hordóval 32,63 millió hordóra növelte olajtermelését – közölte kedden párizsi székhelyű IEA. A növekedést elsősorban a már szankciómentes Irán okozta, napi termelése 80 ezer hordóval 2,99 millió hordóra emelkedett. Ugyanakkor Szúd-Arábia is növelte a termelését, napi 70 ezer hordóval 10,21 millióra, Irak pedig napi 50 szer hordóval rekordszintre, 4,35 millió hordóra bővítette termelését a múlt hónapban.

Az IEA szerint “egyelőre merő spekuláció”, hogy megállapodás születik az OPEC és a szervezeten kívüli vezető olajtermelők között a termelés csökkentéséről.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind