Üzleti tippek

A NAV kevesebb büntetőeljárást indított, de többet kaszált

NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)
NAV-ellenorzes(1)(960x640).jpg (Array)

A Bűnügyi Főigazgatóság és a bűnügyi igazgatóságok 2015. évben 7 672 ismertté vált bűncselekménygyanúja miatt indítottak büntetőeljárást, ami 23,65 százalékkal kevesebb, mint a 2014. évi adat (10 048 bűncselekmény) – derül ki a NAV honlapján lévő tájékoztatóból.

A fenti bűncselekményekhez kapcsolódó elkövetési érték 136,62 milliárd forint volt, ami 8,19 százalékkal kevesebb, mint a bázis időszakban regisztrált elkövetési érték (148, 81 milliárd forint).

A folyamatban lévő büntetőeljárások során a kárbiztosítás összege (lefoglalás, zár alá vétel, önkéntes megtérítés együttesen) 30,67 milliárd forintot tett ki, ami 22,45 százalékos kármegtérülést jelent. 2014. évben a kármegtérülés még csak 28,81 milliárd forint volt 19,36 százalékos mutatóval.

A tárgyidőszakban az ismertté vált hatáskörös bűncselekmények 40,33 százaléka a költségvetési csalás bűncselekmény volt, de magas a csődbűncselekmény (8,97 %), az  iparjogvédelmi jogok megsértése (7,47 %), illetve a számvitel rendjének megsértése bűncselekmények (6,99 %) aránya is.

Az ismertté vált bűncselekmények számát a 2014. év adataihoz viszonyítva megállapították, hogy:

  • a költségvetési csalás bűncselekmények száma 4044-ről 3094-re,
  • a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmények esetszáma 363-ról 236-ra,
  • az orgazdaság esetszáma 538-ról 407-re,
  • a csődbűncselekmény esetszáma 818-ról 688-ra,
  • a számvitel rendjének megsértése bűncselekmények száma 544-ről 536-ra csökkent, míg
  • a társadalombiztosítási, szociális vagy más jóléti juttatással visszaélés esetszáma 95-ről 114-re,
  • az iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértése esetszáma 449-ről 573-ra emelkedett.

A regisztrált elkövetési értékek az alábbi bűncselekmények esetében változtak jelentősebb mértékben a 2014. évben regisztrált értékekhez képest:

  • költségvetési csalás körébe tartozó jogsértés esetén 4,15 százalékkal 138,81 milliárd forintról 130,95 milliárd forintra;
  • orgazdaság esetén 3,31 milliárd forintról 1,58 milliárd forintra;
  • szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése esetén 4,4 milliárd forintról 2,15 milliárd forintra csökkent, míg
  • iparjogvédelmi jogok megsértése/iparvédelmi jogok megsértése esetén 609,92 millió forintról 786,23 millió forintra;
  • pénzmosás kapcsán pedig 355,54 millió forintról 438,62 millió forintra nőtt az elkövetési érték.

Az összesített elkövetési értékből (136,62 milliárd Ft) a költségvetési csalás körébe tartozó bűncselekmények elkövetési értéke 95,85 százalékot (130,95 milliárd Ft) tett ki, ami a bázis időszakban 93,28 % volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik