Üzleti tippek

Elstartolt a kormány nagyvállalati programja

A beruházási program keretében tavaly 3 milliárd, idén 15 milliárd forint támogatást kapnak költségvetési forrásból azok a cégek, amelyek nem jutottak hozzá uniós forrásokhoz.

A támogatást azok a nagyvállalatok kaphatják, amelyek új munkahelyeket teremtenek, modern technológiát alkalmaznak és eredményesen vesznek részt a piaci versenyben – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kiskunfélegyházi Malom Kft. kapacitásbővítő beruházásának bemutatásán.

A kiskunfélegyházi cég 960 millió forintos beruházásához a központi költségvetés 480 millió forint, vissza ne térítendő támogatást adott. Varga Mihály nemzetgazdasági érdeknek nevezte, hogy ne kerüljenek hátrányba azok a hazai nagyvállalatok, amelyek nem részesülhetnek uniós pályázati forrásból.

A költségvetésből biztosított forrás 2015. évi keretének terhére a támogatási szerződés megkötésére december 31-ig volt lehetőség, a támogatást legkésőbb az év közepéig megkapják a cégek.

Az első időszakban 14 Magyarországon működő nagyvállalat a 3 milliárd forint összegű támogatással együttesen 8,6 milliárd forint összegben valósít meg új beruházást, ezzel 500 új munkahelyet teremt.

Gulyás István, a Malom Kft. tulajdonosa elmondta, hogy ez az első támogatás, amiben részesültek. Hozzátette: 2001-ben vásárolta meg a gazdasági társaságot, akkor 20 munkavállalója volt a cégnek, árbevétele nem érte el a 100 millió forintot. Jelenleg 800 alkalmazottal dolgozó cég árbevétele 2015-ben elérte az 5,5 milliárd forintot. A cég az állami támogatással együtt 2016 végéig 2 milliárd forintot költ fejlesztésekre, a beruházás végére 100 új munkahellyel bővül az alkalmazottak létszáma. A gazdasági társaság 5 megyében, 86 sütőipari mintabolttal van jelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik