Üzleti tippek

Felére csökkenthető a munkavállalók hiányzása

Az egészségtudatos életmód támogatása nem ráfizetés, hanem megtérülő beruházás.

Ismét kiosztották a „Legfittebb munkahely” díjakat. Szabó Ágnes, a program szakmai vezetője szerint idehaza a legnagyobb problémát a munkaadók szemlélete jelenti, amelyek többségében pluszkiadásnak vagy jutalomnak gondolják a dolgozók egészségének, aktívabb életmódjának támogatását.

Annak ellenére, hogy az egészségfejlesztés megtérülő befektetés, 2015-ben a hazai munkavállalók mindössze 36 százaléka számolt be arról, hogy munkaadója támogatja a sportolást, míg ez az arány Svédországban 78 százalék. Pedig az egészségprogramok gazdasági hatása már 1-2 év alatt is mérhető, elsőként a betegség miatti szabadságok csökkenő számában és az alacsonyabb munkahelyi fluktuációban.

Magyarország a legkevésbé egészségtudatos országok közé tartozik, az elhízottak arányában pedig az első helyen állunk Európában. Ezekkel az OECD 2014-es egészségügyi felméréséből származó adatokkal támasztotta alá a munkahelyi egészségfejlesztés szükségességét Szabó Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa a díjátadóján.

A harmadik alkalomból kiosztott díjak célja, hogy elismerjék a dolgozóik egészségéért aktív szerepet vállaló hazai cégeket. A múlt hét végén tartott ünnepségen középvállalat kategóriában az HBO Holding Zrt., nagyvállalat kategóriában az Unilever Magyarország Kft., közigazgatás kategóriában pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium vehette át az elismerést.

A nagyvállalati győztes Unilever egészségmegőrző programja annyira hatásos, hogy éves szinten mindössze 3,9 nap az egy munkavállalóra jutó átlagos hiányzás, miközben az országos átlag 8 nap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik