otp
Üzleti tippek

Kuncze Gábor OTP-s lett

kuncze (kuncze)
kuncze (kuncze)

Kóka János után egy másik egykori szabaddemokrata politikus, Kuncze Gábor is az OTP-től kap jövedelmet – írta a Heti Válasz. A volt SZDSZ-elnököt az OTP bolgár lánybankja javadalmazza 2011-től, a Fidesz által egykor körbelőtt Kóka János cége pedig egy félig állami tőkealap segítségével terjeszkedik a világban.

Kuncze 2011 óta felügyelőbizottsági tag az OTP bolgár leányvállalataként jegyzett DSK Bankban. E mellett az OTP – két tőkealapja révén – kisebbségi befektetőként jelen van Kóka János mobilfizetéssel foglalkozó társaságában is.

A Cellum Global Zrt.-ben tavaly szűk tízszázaléknyi tulajdonrészt szerző Fordulat Tőkealap azonban csak felerészben Csányi-érdekeltség; az alap másik fele a Szijjártó Péter külgazdasági miniszter által felügyelt állami Eximbanké.

Vagyis amellett, hogy a Fidesz-kormány diplomata-útlevelet adott a 2010-ig „üldözött” Kókának, közvetve még némi állami pénzzel is kisegítette a vállalkozását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik