Üzleti tippek

Erősebb forintra fáj a foguk a nagyvállalatoknak

306 forintos euróárfolyammal már elégedettebbek lennének, adóemelésre a döntő többség nem számít.

A gazdaság jelenlegi teljesítményének folytatódására és erősebb hazai fizetőeszközre számítanak a legnagyobb hazai cégek – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból.

10-ből 6 vállalat a felméréskor jellemző 306 forint körüli euróárfolyammal tervez a következő fél év során, minden tizedik nagyvállalat szerint pedig még a 306 forintnál is erősebb szintre számít. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb társaságok szerint a 310 forint feletti sávból év végéig még erősödhet a hazai deviza.

Kevesebben félnek a visszaeséstől

Tavaly év eleje óta csaknem felére csökkent azoknak a cégeknek a száma, amelyek a magyar gazdaság visszaesésére számítanak. Ezzel együtt is maradt azonban az óvatos hangulat, hiszen a javuló gazdasági környezetben bízó döntéshozók aránya érdemben nem emelkedett, inkább azok tábora erősödött, akik a jelenlegi növekedési ütem folytatódására számítanak.

„Azt látjuk, hogy ha nem is töretlenül, de az elmúlt másfél év alatt erőteljesen, 22-ről 12 százalékra csökkent a gazdaság visszaesését feltételező cégek aránya, miközben minden második vállalat a mostani, kedvező növekedési ütem stagnálására számít, további 35 százalékuk pedig erőteljesebb növekedésben bízik” – részletezte az eredményeket Peter Roebben vállalati üzletágvezető.

„A hazai nagyvállalatok több mint fele nem számít jelentős gazdaságpolitikai változásra a kormányzat részéről, és mindössze 15%-uk vár növekvő adó- és közterheket a következő egy év során” – tette hozzá a szakember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik