Üzleti tippek

Két hazai csúcstechnológiájú cég mérte össze az erejét

A barátságos vetélkedés a lóerők és a gigabájtok versengéséről szólt. A Waberer's 440 lóerős kamionja és az Invitel optikai adatátviteli hálózata mérte össze szimbolikusan az erejét.

Új szerepben kamatoztatta vezetői képességeit Mártha Imre: az egyik legnagyobb hazai távközlési cég operatív főigazgatója személyesen tesztelte a Waberer’s vadiúj Euro6-os MAN nyergesvontatóját.

A főigazgató azonban ezúttal sem bízott semmit a véletlenre: a közismert rallyversenyzőt, Bunkoczi Lászlót hívta segítségül, hogy mitfahrerként tegyen meg mindent a mielőbbi célba jutásért. A csúcstechnológia mellett pedig a szépség is helyet kapott: Kulcsár Edina, a Miss World Hungary 2014 győztese, „a világ második legszebb lánya” is csatlakozott a pároshoz.

Invitel_Bunkoczi_Laszlo_Kulcsar_Edina_Martha_Imre_1

Virtuális és valós sebesség

A rendhagyó tesztelés az európai közúti fuvarozó vállalat központjában kezdődött és a Kozma utcai Invitel DataCenterig tartott, ahol azok a szerverek is megtalálhatók, amelyeken a Waberer’s informatikai rendszerei futnak. Így kamion és az adatközpont nemcsak virtuálisan, hanem valóságosan is találkozhattak.

Hogy még több izgalom legyen, a főigazgató vállalta, hogy mire a helyszínre ér – akármilyen jól is navigál a profi rallys –, az érkezésükre várókat már köszönteni fogja az a videoüzenet, amelyet közvetlenül az indulás előtt vettek fel. Így élesben, ilyen nem éppen hétköznapi módon is tesztelhették az Invitel adatátviteli hálózatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik