Üzleti tippek

Újraszabályozzák az utazási cégeket

Ősztől új szabályok lépnek életbe, a kormány ugyanis az uniós előírásoknak megfelelően módosította az utazási vállalkozók szakmai tevékenységéért felelős személyekre vonatkozó követelményeket – figyelmeztet az NGM. Például az kevés lesz, ha valaki csak a nevét adja az utazási céghez.

Az új előírások 2015. szeptember 2-tól érvényesek, és nem érintik a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő szakmai felelős személyek korábban megszerzett jogosultságát.

A közlemény kiemeli, hogy az eddig csak egyetlen képzőhely által szervezett utazásszervezői szakmai minősítő vizsga a jövőben megszűnik. A módosítás alapján a tevékenységért felelős személynek továbbra is meghatározott képesítéssel kell rendelkeznie. E körbe tartozik például a turisztikai szervező értékesítő szakképesítéssel, illetve hasonló korábbi OKJ-szakképesítéssel vagy magasabb turisztikai, idegenforgalmi közgazdász szakképzettséggel, illetve más egyéb felsőfokú végzettség.

Fotó: Thinkstock

Utazásszervezői és utazásközvetítői engedély esetében e munkakörökben eltöltött szakmai gyakorlati idővel kell rendelkeznie a felelős személynek.

A képesítésétől függően a kötelezően előírt szakmai gyakorlat:

– 7 év középfokú szintű képesítés esetén,
– 5 év általános bármilyen felsőfokú végzettség esetén,
– 3 év turisztikai közgazdász szakképzettség, illetve egyes turisztikai/idegenforgalmi szakirányú továbbképzésben szerzett szakképzettségek esetén.

Ezen kívül a szakmai felelős személynek a nyelvismeretét legalább egy felsőfokú nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű okirattal szükséges igazolnia.

Nem elég, ha csak a nevét adja

A tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy utazási vállalkozásnál láthatja el ezt a tisztséget. A szakmai felelős személy az utazási vállalkozásnál munkavállalóként vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszony alapján is elláthatja ezt a tisztségét (például megbízási jogviszonyban), de hetente legalább 20 órában kell a tisztségével összefüggő feladataival foglalkoznia.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásában szereplő utazási vállalkozásoknak 2015. december 31-ig kell igazolniuk a hivatalnak, hogy a szakmai tevékenységért felelős személyük megfelel ezeknek az előírásoknak.

Molnár Judit, a MUISZ alelnöke az MTI érdeklődésére elmondta: a változtatások az utasok biztonságát szolgálják. A most újra bevezetett szabályok korábban is léteztek, ez lényegében pontosító jogszabálynak tekinthető. Üdvözölte azt is, hogy az új jogszabályba bekerült az a javaslatuk, hogy a tevékenységért felelős személy egyidejűleg csak egy helyen lehessen bejegyezve. Az alelnök szerint ezzel meg lehet előzni, hogy az előírásoknak megfelelő szakmabeliek csak a nevüket adják egyszerre több vállalkozáshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik