Üzleti tippek

A NAV már készül – Kényszertörlés vár a mulasztókra

A kettős könyvvitelt vezető cégeknek május 31-ig le kell adniuk mérlegeiket, a mulasztók ellen kényszertörlési eljárást indíthat az adóhatóság, amely tavaly már közel 30 ezer ilyen eljárást kezdeményezett – hívta fel a figyelmet a Bisnode-csoport magyar leányvállalata.

Korábban – gyakorlatilag következmények nélkül – számos vállalkozás nem tett eleget ennek a kötelezettségének, azonban az elmúlt néhány évben a NAV részéről szigorítás következett be.

A 2013 végén működő 558 ezer magyarországi cégből tavaly több mint 412 ezer vállalkozás nyújtott be éves beszámolót. Az evás, kivás és katás adózók nem kötelezettek mérleg leadására, továbbá a külföldi társaság magyarországi kereskedelmi képviseletének sincs ilyen kötelezettsége.

Üzleti tipp

Így úszhatja meg az egyik járulékfizetést

Sok a mulasztó

Évről évre rengeteg olyan társas vállalkozás van, amely elmulasztja a mérlegének közzétételét. A NAV 2011-ben több mint 20 ezer kényszer-végelszámolást indított, de 2012-ben megjelentek a kényszertörlések is, így 2013-ban (a beszámoló leadását elmulasztókkal szemben) az adóhatóság gyakorlatilag már csak kényszertörlésekkel lépett fel. Tavaly a 30 ezres kényszertörlési szám rekordot döntött, valószínűleg nem lesz ez másként idén sem – összegzi a Bisnode az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Pozitív hatások

Keleti József, a Bisnode-csoport országigazgatója elmondta: a szigorításnak jótékony hatása van a magyar gazdaságra és annak átláthatóságára. Korábban ugyanis rendszeresen előfordult, hogy egy társaság azért nem adott le mérleget, mert nem szerette volna, hogy a piac megismerje teljesítményét. Régebben ezt súlyos következmények nélkül megtehették, vagy legalábbis a határidőt hosszú ideig kihúzhatták. Mára azonban már komoly következményekkel kell számolniuk a beszámolási kötelezettséget elmulasztó, átláthatatlan vállalkozásoknak, ugyanis törölhetik is őket a cégnyilvántartásból.

A kényszertörlési eljárás alá került társaság gazdasági üzletszerű tevékenységet nem végezhet, amelyet nemcsak az eljárás alá került vállalkozásnak, hanem az üzleti partnerének is figyelembe kell vennie.

Ellenőrizze le a partnereket

A mérlegleadási időszakban ajánlatos megvizsgálni azt is, hogy az üzleti partnerek teljesítménye hogyan változott, mivel ez hasznos információkkal szolgálhat a vevők fizetőképességéről. Ha csak évente egyszer vizsgálják felül a cégek partnereik megbízhatóságát, akkor a Bisnode azt javasolja, hogy ezt mindenképpen a beszámoló leadását követően tegyék meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik