Üzleti tippek

Súlyos károk helyett: magyar újdonság a biztosítási piacon

Elindult az első olyan agrárbiztosítási oldal, ahol a növénytermesztők kifejezetten mezőgazdasági biztosításokat hasonlíthatnak össze.

A szélsőséges hazai időjárás következtében évről-évre nehéz helyzetbe kerül a növénytermesztők egy része: egyik évben az aszály miatt a kukorica-, máskor a jég miatt a gyümölcstermesztők. Ilyenkor aztán általában kiderül, hogy az érintettek közül sokan súlyos károkat szenvednek.

Jellemző az alulbiztosítottság

Jelenleg Magyarországon a mezőgazdasági területeknek körülbelül 40 százaléka biztosított, és a gazdák kevesebb, mint fele köt biztosítást. Egy most befejeződött felmérés ennek az okait járta körbe.

A kutatás szerint a növénytermesztők 57 százaléka tart valamilyen káreseménytől, és mindenki biztos volt abban, hogy belátható időn belül valamilyen kár éri a terményét. Az észlelt veszély ellenére azonban biztosítási szempontból a válaszadók fele semmit sem tesz a kárveszély csökkentésére. Ennek oka azon túl, hogy általában a tarifákat magasnak találják, az is, hogy nem rendelkeznek elegendő információval a biztosítások megkötéséhez szükséges tennivalókról és lehetőségekről.

Az autós kötelezőknél már bevált

Az eredmények is megerősítik, a mezőgazdaságban is van igény arra, hogy a különböző lehetőségek felhasználóbarát módon összehasonlíthatóak legyenek, ahogy azt a kötelező gépjármű-biztosítások, vagyon- vagy életbiztosítások esetében megszoktuk. A magyar ötlet alapján fejlesztett Agrisk.hu ezt az űrt kívánja betölteni: az oldalon néhány kattintással összehasonlíthatóak a növénybiztosítások, azok díjai vagy a kártérítések lehetséges szintjei.

„A portál egyszerűen működik, a termőterület, a növény és a hozam megadásával egyből kiderül, hogy mennyit kockáztatunk biztosítás nélkül” – mondta Surmann Árpád agrárbiztosítási szakértő, a weboldal kitalálója és tulajdonosa.

A kalkulátor használata a gazdák számára ingyenes, a portál a biztosítóktól kapott jutalékokból működik majd. A jövőben pedig a növénybiztosítások mellett valamennyi, a mezőgazdasági szereplők számára fontos biztosítás összehasonlítására is alkalmas lesz az oldal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik