Üzleti tippek

Fontos határidőre kell figyelniük a SZÉP-kártyásoknak

A tavalyi rekordévet is több mint 20 százalékkal meghaladja az OTP SZÉP-kártyák feltöltési összege. A kártyabirtokosoknak arra viszont érdemes figyelniük, hogy a 2013-as juttatások érvényessége május végén lejár.

Az év első három hónapjában mintegy 19 milliárd forintot utaltak a munkáltatók a több mint 860 ezer OTP SZÉP-kártyára. Ez 22 százalékkal meghaladja a tavalyi év azonos időszakának feltöltéseit. A költések értéke is nagyjából 10 százalékkal felülmúlja a tavalyi első negyedévi adatokat. 2014-hez képest idén március 31-ig több mint 10 milliárd forint áramlott ilyen módon hazai gazdaságba, mégpedig elsősorban a kis- és középvállalkozásokhoz.

„Az év eleji adójogszabályi változásoknak köszönhetően várható volt, hogy a SZÉP-kártya megőrzi az utóbbi években tapasztalt népszerűségét. A növekedés mértéke azonban meghaladta az előzetes várakozásainkat. A tény, hogy nemcsak a feltöltések, hanem a költések összege is mintegy 1 milliárd forinttal emelkedett, azt mutatja, hogy a dolgozók évről évre jobban kedvelik ezt a béren kívüli juttatást. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni, hogy a SZÉP-kártyákra utalt juttatások érvényessége az utalást követő második év május 31-én lejár” – hívta fel a figyelmet Kuhárszki András, az OTP Bank bankszámla főosztályának igazgatója.

Tipp

Ellenőrizze a kártyáján lévő egyenlegét, és használja fel a 2013-as juttatásokat. A megmaradó összeget a kibocsátó a határidő lejárta után köteles visszautalni a kártyabirtokos munkáltatójának, vagyis ezek az összegek a munkavállaló számára elvesznek.

Az OTP SZÉP-kártyákon jelenleg mintegy 2,1 milliárd forintnyi május végén lejáró egyenleg van. Ez az összeg a húsvéti hosszú hétvége alatt több mint 156 millió forinttal mérséklődött. Ez azt jelenti, hogy a bank SZÉP-kártyás ügyfelei a 2013-as juttatásoknak már több mint 96 százalékát felhasználták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik