Üzleti tippek

Elektromos taxikkal is csökkenthető a légszennyezés

Budapesten egyelőre az e-taxikból még csak az „első fecskék" futnak az utakon, de a jövő a villanyautóké lehet: az uniós irányelvek például az e-töltőpontok számának növelésére kötelezi a tagállamokat.

Elektromos töltőállomásokkal, ha még tömegesen nem is, de egyre több helyen találkozhatunk az országban. Például a budapesti Váci úton közlekedők számára valószínűleg teljesen megszokott látvány, ha az Elmű-székház előtt töltőre kapcsolt autókat látnak. A főváros több forgalmasabb pontján vannak e-töltőállomások, és már néhány nagyobb bevásárlóközpontban – így a Westendben és a Mammutban is – lehetőség van arra, hogy vásárlás közben áramforrásra kapcsolják a villanyautókat.

Fotó: Ványi Ákos

Ingyenes az e-tankolás

Az ELMŰ-ÉMÁSZ kiemelt feladatának tartja a környezetkímélő autózás minél szélesebb körben történő elterjesztését. Ennek keretében a közterületi töltőpontjain év végéig továbbra is ingyenes töltési lehetőséget biztosít a regisztrált magánfelhasználók számára.

Átadták az első elektromos taxidrosztot

Most már az e-taxisok két fuvar között Óbudán, a Graphisoft Parkban is „tankolhatnak”. A Graphisoft Park és a Budapest Taxi közös beruházása nagyjából 15 millió forintba került. Az e-autók és taxik villámtöltésére alkalmas töltőoszlop átadásán a nemzetgazdasági tárca államtitkára elmondta: az Európai Parlament és Tanács ebben a hónapban véglegesíti azt a megállapodást, amelynek eredményeként megszületik az alternatív közlekedési infrastruktúrák kiépítéséről szóló új uniós irányelv.

Fotó: MTI / Marjai János

Glattfelder Béla hozzátette: az új irányelv arra kötelezi az uniós országokat, hogy az Óbudán átadott töltőoszlopokhoz hasonlókat minél nagyobb számban állítsanak fel.

Több töltőpont, több e-autó

Az államtitkár szerint az új irányelv azt az állapotot szünteti meg, amelyben azért nem létesülnek töltőoszlopok, mert nincs elegendő elektromos autó azok gazdaságos működtetéséhez, illetve azért nem vásárolnak ilyen járműveket az emberek, mert azokat nem tudják hol feltölteni. Magyarországon az e-autózás elterjesztését a Jedlik Ányos Terv segíti.

Kötelező lehet az e-taxi?

Az elektromos taxik nagyobb számú megjelenése a magyar városok útjain azért fontos, mert ezek a kocsik sokat futnak, ha pedig elektromos motorral teszik ezt, lényegesen tisztább lehet a levegő. A kabinet ezért azt fontolgatja, hogy a taxitársaságokat a későbbiekben kötelezné meghatározott arányban elektromos gépkocsik beszerzésére – mondta Glattfelder Béla. Szerinte a taxiközlekedés az a terület, ahol nagyon hamar kifizetődővé válik az ilyen autók használata, mivel jelentősen csökkenthető az üzemanyag- és a karbantartási költség is.

Hozzátette: az informatikának a jövőben nagy szerepe lesz a töltőoszlop-hálózatok működtetésében, így nem véletlenül választották a mostani töltőállomás helyszínéül a Graphisoft Parkot.

Bús Balázs, a III. kerület polgármestere, Horváth Csaba, a Budapest Taxi ügyvezetője és Bojár Gábor, a Graphisoft elnök-vezérigazgatója az e-taxidroszt átadásán. Fotó: MTI / Marjai János

Horváth Csaba, a Budapest Taxi ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: a Budapest Taxival utazók már február óta kipróbálhatják a Nissan elektromos autóit. Ezekkel a taxikkal eddig már mintegy 3500 utast szállított a társaság.

Ahol bőkezű a támogatás, ott egyre több az e-autó

A Hír24 hírműsor összeállítása szerint a norvégok állnak a legjobban az e-mobilitás területén: a norvég utakon a villanyautók száma az uniós átlag többszöröse. Ezt jelentős támogatási programmal tudta elérni a skandináv ország. Náluk az elektromos járművek után nincs áfa, nincs parkolási díj, ingyenesen tölthetőek a kocsik, használhatják a buszsávot és alacsony útdíjat kell fizetni. Hollandiában további adókedvezmények is vannak, így nincs útdíj és parkolási, valamint várakozási díj sem terheli az e-autósokat. Franciaországban a villanyautó-tulajdonosok akár 2 millió forintnak megfelelő állami kompenzációt is kaphatnak. Finnországban pedig az ingyenes töltés mellett az ország éghajlatához passzol, hogy az elektromos kocsikhoz ingyenes melegítési lehetőség is jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik