Üzleti tippek

Kormányzati segítséget várnak a kkv-k

Vállalkozásbarát kormányzást várnak, de saját pénzügyi helyzetüket tekintve visszafogottabbak a kis- és közepes vállalkozások. 

A hazai cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait mutató K&H kkv-bizalmiindex jelenleg -10 ponton áll, ami közel négy éve a legjobb eredmény.

„Az index kedvező változása azt mutatja, hogy a kkv-k bíznak a kormányzati intézkedésekben, hiszen a gazdaságpolitikával, a vállalati hitelkamatokkal és az uniós pályázatokkal kapcsolatos várakozások számottevően javultak. Saját helyzetük további javulására azonban nem számítanak. A vállalkozás pénzügyeire és versenyhelyzetére vonatkozó eddigi javuló várakozások után megállt az előző negyedévekre jellemző optimista trend, és szolidabb eredményekre számítanak, inkább a kivárás jellemző” – részletezte Németh László, a K&H kkv-marketing főosztály vezetője.

A gazdaságpolitikai várakozások nagymértékű, 7 pontos javulása feltehetően a választásokat megelőző optimista hangulat folytatásának tudható be. Jelenleg a vállalkozások 28 százaléka véli úgy, hogy a kormányzat következő egy évi munkája kifejezetten vállalkozásbarát lesz. Emellett a vállalati hitelkamatok alakulásával kapcsolatban is bizakodóak a kkv-k, hiszen az eddig rendre mindig növekvő hitelkamat-várakozásokhoz képest most stabil kamatszintet feltételeznek a következő egy év során.

Az uniós pályázati források megítélésének javulása annak köszönhető, hogy növekedett az elmúlt egy évben benyújtott pályázatok száma, és a cégek fele véli reálisnak, hogy támogatáshoz jut.

A kedvező folyamatokat azonban beárnyékolja a saját pénzügyeikbe vetett csökkenő bizalom. A megkérdezett cégvezetők az előző negyedévi ugrásszerű javulást követően visszafogottabban ítélik meg a várható pénzügyi eredményeiket. Átlagosan 6,3 százalékos árbevétel-bővülést és 3,8 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek. Azonban a csökkenés ellenére ezek az értékek még mindig meghaladják az elmúlt pár évre jellemző pénzügyi várakozásokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik