Üzleti tippek

Ingyenes érettségi előkészítők: egyre nagyobb a ráfutás

A diákok és a szülők sincsenek könnyű helyzetben, ha a továbbtanulásról van szó. A felkészítő tanfolyamok díja elérheti a 80-90 ezer forintot, ingyenes lehetőségeket pedig már alig lehet találni. A ritka kivételek közé tartozik a Budapesti Corvinus Egyetemen a Studium Generale által tartott előkészítő, amellyel idén az Invitel InnoMax Díjon közönségdíjat nyertek.

„Szeptembertől várjuk a 11-12. osztályos középiskolások jelentkezését, és októbertől indul az egész tanévben tartó, ingyenes szombati oktatásunk. Ettől az évtől már e-learning keretében is tanulhatnak velünk a diákok. Minden évben szervezünk tavaszi és nyári tábort, amelyeken 100-150 középiskolás és 45-50 tanár vesz részt” – érzékelte az alapítvány pénzügyi vezetője, hogy bár a Studium Generale (SG) diákszervezetben egyetemi hallgatók a tanárok, de mégis szervezett és jól felépített rendszerben dolgoznak.

„A tábori diákjaink 71 százalékát felveszik a Corvinusra, és több mint 95 százalékuk sikeresen felvételizik valamelyik felsőoktatási intézménybe” – tette hozzá Földi Katinka.

A Studium Generale munkája számokban. A teljes infografikát itt nézheti meg!

Az oktatásaik egyre népszerűbbek. Ezt mutatja, hogy az érettségi előtt néhány héttel tartott „gyorstalpalókon”, az úgynevezett maratonokon a korábbi 30-40 fő helyett már 300-400-an is részt vesznek. A Budapesten tartott szombati képzésekre pedig idén is túljelentkezés várható. Mivel van némi lemorzsolódás, így az a tapasztalat, hogy a várólistán lévő diákok a kezdés után néhány héttel be tudnak kapcsolódni a tanfolyamba.

Közönségdíjat nyertek

„Az InnoMax Díj civil kategóriájában a nyári felkészítő táborunkkal pályáztunk. Sajnos az utóbbi években egyre kevesebb a céges támogatás, így nagyon örültünk az Invitel pályázati kiírásának. Azt gondolom, hogy ennek a lehetőségnek két pozitív üzenete is van. Egyrészt ez egy visszajelzés a civilszervezeteknek, hogy érdemes innovatív dolgokkal foglalkozniuk, másrészt a díj elnyerése számunkra azt is jelenti, hogy a mai rohanó világban is helye van az önkéntességnek” – fejtette ki még az InnoMax Gálán Földi Katinka.

Az InnoMax Díjat 2014-ben ötödik alkalommal osztották ki. Az innovációs pályázat kiírója, az Invitel idén először a nonprofit szférát is díjazta: a szervezetek projektötletekkel nevezhettek. A Studium Generale közönségdíjasként félmillió forint értékű nyereményt kapott, amelyből oktatástámogató eszközöket – két projektort és egy laptopot – vásároltak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik