Üzleti tippek

Veszélyben a törékeny növekedés

Felgyorsult a termelői árak csökkenése az euróövezetben. A tendencia veszélyeztetheti a törékeny gazdasági növekedést Európában – írta a The Wall Street Journal.

Csaknem négyéves rekordot ért el az euróövezetben a termelői árak csökkenése. Az EU statisztikai hivatala, az Eurostat októberben éves szinten 1,4 százalékkal csökkentést mért, az előző hónaphoz képest pedig félszázalékos volt a mínusz. Mindkét adat rosszabb az elemzői várakozásoknál. (A piac 1 és 0,2 százalékos csökkenésre számított.)

Még több adat

Szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest 0,9 százalékkal mérséklődtek a termelői árak, augusztushoz képest 0,2 százalékkal nőttek. A nagy kilengéseket mutató energiaárakat nem számítva októberben éves összehasonlításban 0,3 százalékos volt a növekedés.

Nem várható jelentős áremelkedés

Noha novemberben az októberi 0,7 százalékhoz képest kissé emelkedett, 0,9 százalékot ért el az éves infláció az euróövezetben, a termelői árak csökkenése arra utal, hogy a közeljövőben egyelőre nem várható az infláció gyorsulása. Sőt, a következő hónapokban akár az áremelkedés ütemének csökkenésére lehet számítani – tette hozzá a The Wall Street Journal.

Spirálhatás

A jelenlegi körülmények között (magas munkanélküliség, csak lassan növekvő bérek, hitelszűke) a cégek aligha emelnek árat, hogy növeljék a profitmarzsot, miközben egyre kevesebbet fizetnek az általuk beszerzett árukért.

Ha az infláció zéróhoz közelít, akkor a vállalkozásoknak, a háztartásoknak és a kormányoknak is nehezebb törleszteni az adósságukat. A profitok csökkennek, ami veszélyezteti a beruházásokat és a munkahelyteremtést, a fogyasztók pedig – az újabb árcsökkenésben bízva – elhalasztják nagyobb vásárlásaikat. Mindez tovább növelheti a deflációs nyomást.

Japán példájából okulva a világ jegybankjai mindent megtesznek, hogy ne kerüljenek ilyen szorult helyzetbe.

A novemberi infláció gyengítette azokat a várakozásokat, miszerint az Európai Központi Bank csütörtökön tovább csökkenti a euróövezeti irányadó rátát, vagy más intézkedést tesz. Az alapkamat jelenleg is rekordalacsony: 0,25 százalék.

Frissítés: A várakozásoknak megfelelően 0,1 százalékra lassult az euróövezet hazai össztermékének (GDP) növekedése. A harmadik negyedévi adat a negyedéves változást mutatja. Április és június között 0,3 százalék volt a növekedés (szintén negyedéves összehasonlításban).

Éves szinten 0,4 százalékkal csökkent az eurózóna GDP-je. Ez is megfelel az elemzői várakozásoknak, és némi javulást jelent az előző negyedévhez képest, akkor ugyanis 0,5 százalék volt az éves visszaesés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik