Üzleti tippek

A kihasználatlan teljesítményre is ráfizethetnek a cégek

A lekötött teljesítmények optimalizálása akár milliós megtakarítást is jelenthet. A megfelelő feltételek kialakítása a hosszabb távú havi fogyasztási adatok alapján javítható, az optimalizációt minden nagyobb fogyasztónak érdemes megfontolnia.

A felülvizsgálatok fontos csoportját jelentik a lekötött teljesítmények. Mint Lovász Lajos, a Magyar Áramszolgáltató Kft. értékesítési munkatársa elmondta: az idősoros, távleolvasásos ügyfelek fogyasztásának mérése egy negyedórás teljesítménygörbe alapján történik. Ebből vagy a villamos energia rendszerhasználati számlákon is feltüntetett értékekből az aktuális maximumfogyasztás is kiolvasható. Továbbá havi szinten meghatározható, hogy egy szerződött teljesítményt kihasznál-e az adott vállalkozás.

Az ilyen vizsgálatok célja annak feltárása, hogy hol lehet az az optimális teljesítmény, amelyet a leginkább megéri lekötnie a cégnek.

Így szól a szabályozás

A rendszerhasználó évente legfeljebb háromszor kérhet előzetesen bejelentett teljesítménytúllépést (alkalmanként legfeljebb egy naptári hónapra), az elosztó ezt – legalább a rendelkezésre álló teljesítmény mértékéig – köteles engedélyezni.

Bejelentés és engedélyezés esetén a szerződött mennyiség feletti részre fizetendő díj (az érintett hónapra) az éves teljesítménydíj egytized része a megemelt teljesítmény minden kilowattjára. Túllépés esetén pedig a szerződött teljesítmény feletti részre, a túllépés minden kilowattjára az éves elosztói teljesítmény-díjtétel negyede.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendelete szerint a lekötött teljesítmény a hálózathasználati szerződéskötést követő egyéves időszakok során a naptári hónapok szerinti időszakokra a rendelkezésre álló teljesítmény mértékéig bármikor növelhető. A szerződéskötés éves fordulónapjain pedig – további egyéves szerződéses időszakra érvényesen – mindkét irányban módosítható.

Ha a szerződéskötés éves fordulónapján a lekötött teljesítményt nem módosítják, az legalább további egy évre érvényben marad, kivéve a szerződés megszűnésének esetét – fogalmaz a jogszabály.

Milliós megtakarítás – akár beruházás nélkül

A szakértő szerint minden nagyobb fogyasztónak érdemes megnéznie, hogy a hálózathasználati szerződéseiben foglalt teljesítmény-lekötés és a valós igények között milyen különbség mutatkozik.

Olyan eset is előfordulhat, hogy az időszakosan megnövekvő igények miatt még a túllépési díj megfizetése is kedvezőbb, mintha az adott cég tartósan indokolatlanul magas teljesítményre szerződne. (Sok vállalatnál nem egyenletesen oszlik el az éves teljesítményigény, így ennek optimalizálása körültekintő számításokat, a múltbeli adatok alapos elemzését igényli.)

A tarifa vizsgálata a termelőcégeken kívül tehát gyakorlatilag minden nagyobb fogyasztó számára előnyös lehet. Így többi között irodaházak, iskolák, hűtőházak, gyárak vagy kórházak is profitálhatnak egy ilyen kalkulációból.

A megtakarítások meglehetősen széles skálán szóródnak, attól függően, hogy mekkora lekötött teljesítményről van szó, illetve milyen feszültségszinten vételez a fogyasztó. Lovász Lajos szerint ennek mértéke a néhány tízezer forinttól az évi több millióig terjedhet. Mindez ráadásul gyakorlatilag beruházás nélkül, egy egyszerű szerződésmódosítással elérhető. (Bizonyos határok elérésekor vagy túllépésekor egy-egy berendezés cseréje szükségessé válhat. Ez azonban jellemzően már a nagyobb megtakarítási sávba eső változtatásokat jelenti, a spóroláshoz képest itt elenyésző az ezzel járó költség.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik