Üzleti tippek

Okos otthon, okos iroda – Így is spórolhat

Személyesen is kipróbálhatja, hogy mit tudnak a felokosított épületek.

Október 10-én adta át az ELMŰ a kibővített budapesti Energia Pont bemutatótermét és tanácsadó irodáját. A megnyitón többek között Berzsenyi Tibor, az Energia Pont irodavezetője tartott bemutatót egy hőszivattyúval is felszerelt okos otthonról, amelyben minden, a házban található eszközt mobiltelefonnal, vagy akár táblagéppel távolról is lehet irányítani

Az Energia Pontban okostelefonnal bárki kipróbálhatja, hogyan is működik mindez. „Ehhez csupán a falon lévő QR-kódot kell leolvasni, ezt követően pedig már a képernyőn megjelenő házban lehet szabályozni a fűtést és a világítást is” – részletezte Berzsenyi Tibor. Ez a megoldás természetesen az irodák számára is hasznos lehet.

Vizsgálja meg lakása és munkahelye energiafogyasztását!

A bemutatóteremben az is megnézhető, hogy az adott épület mennyi energiát fogyaszt, illetve hogy miként lehet spórolni és csökkenteni az áramszámlát. Ehhez az erre tervezett programban be kell állítani az alapinformációkat: például milyen téglát, szigetelési megoldásokat használtak az építésnél, milyenek a nyílászárók. Néhány gombnyomással az is kiszámítható, hogy jobb szigetelés esetén vagy az ablakok cseréjével, mennyi energia spórolható meg.

A szimulációs képernyőn pedig az is követhető, hogy a felújításokkal hogyan változik a ház energetikai besorolása.

Mivel Magyarországon viszonylag magas a napsütéses órák száma, így megtérülő beruházás lehet a napenergia hasznosítása. „A napkollektor egy úgynevezett puffertartállyal – amelyben a meleg vizet tárolhatjuk – egy négyfős családot ki tud szolgálni. A beruházás körülbelül 1-1,2 millió forintba kerül. Az eszköz a használati meleg víz biztosítása mellett tavasszal és ősszel fűtésrásegítésre is kiváló” – mutatta be az Energia Pontban lévő napkollektor előnyeit dr. Kövesdi Zoltán, az ELMŰ Nyrt. igazgatósági tagja.

Energia24-tipp

A bemutatóteremben azt is megnézheti, hogy a TV-k és villanykörték mennyi energiát fogyasztanak, illetve miért érdemes a hagyományos izzókat energiatakarékosra cserélni. De a különböző fűtési megoldásokat, hőszivattyús rendszereket is megismerheti, és a tudatos vízfogyasztáshoz is kaphat tippeket

Ajánlott videó

Olvasói sztorik