Üzleti tippek

Nagy a tét – folytatódik a huzavona az USA-ban

Enyhén negatív hangulatban kezdődött a hét a pénzpiacokon.

Múlt pénteken még az amerikai adósságplafonnal és a költségvetéssel kapcsolatos megállapodások reménye hajtotta a piacokat. Az álláspontok valóban közeledtek, ugyanis a republikánusok mintegy hat héttel eltolnák az adósságplafont, cserébe Barack Obama megállapodott a republikánusok vezetőjével, hogy folytatják a tárgyalásokat – összegezték a Takarékbank elemzői.

Ez a hét viszont enyhén negatív hangulatban indult, mivel a hétvégén sem sikerült a megállapodást tető alá hozni az amerikai költségvetésről és az adósságplafonról.

Kissé rontotta a hangulatot, hogy a várt növekedés helyett 0,3 százalékkal csökkent a kínai export, azonban a 7,4 százalékos import növekedés a kínai kereslet erősödésére utal. Ezek hatására a nyitva tartó ázsiai tőzsdék – a tokiói és a Hong Kong-i zárva volt – többnyire eséssel zártak.

Mínuszban indított Nyugat-Európa

Az elemzői várakozásnak megfelelően eséssel nyitottak a nyugat-európai főbb tőzsdeindexek.  A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,19 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,41, a párizsi CAC-40 0,38 százalékos gyengüléssel nyitott hétfőn.

Pénteken még az ellenkező irány volt a jellemző. Ekkor tovább emelkedtek az európai és a tengerentúli tőzsdék, a német DAX-index például történelmi csúcson zárt. Kissé erősödött az euró, gyengültek a menedékdevizák, és többnyire erősödtek a feltörekvő devizák. Egy újabb sikeres olasz kötvényaukció hatására jelentősen csökkentek a periférikus  kötvényhozamok  és   kockázati   felárak,   ami   az   európai   adósságválság enyhülését tükrözi. A javuló hangulatban nagyot zuhant az arany ára, estek az olajárak is.

Nyitás Budapesten

A magyar börze részvényindexe, a BUX 57,77 pontos csökkenéssel, 18 580,40 ponton nyitott hétfőn. Ezzel a pénteki záró értékéhez képest 0,31 százalékkal gyengült.

A hazai piacok a nemzetközi kereskedést követhetik, az aktivitás azonban várhatóan gyenge lesz, mivel az amerikai állampapírpiac Kolumbusz napja miatt zárva lesz – teszik hozzá a Takarékbank elemzői.

Frissítés: Barack Obama amerikai elnök csütörtök hajnalban aláírta azt a törvényt, amely az adósságplafon megemelésével elhárítja az államcsőd kialakulásának veszélyét és feloldja a szövetségi kormány részleges bénultságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik