Üzleti tippek

Így fizessen kevesebbet a pénztárgépekért

Az igényelhető támogatás gépenként 50 ezer forint, és vállalkozásonként legfeljebb 5 cseréhez kérhető.

„A pénztárgép használatára kötelezett adóalany a saját tulajdonában álló, általa üzemeltetett és 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett gép idei cseréjénél veheti igénybe a támogatást. Továbbá azok is kérhetik ezt a segítséget, akiknek a 24/1995. (XI. 22.) PM-rendelet 3. § (2) bekezdése alapján felmentésük volt a pénztárgéphasználat alól” – részletezte a szabályozást dr. Székely Péter, a Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. adótanácsadója.

A támogatás feltételei

Az üzemeltető a 2011-es adóévben legfeljebb 500 millió forint nettó árbevételt ért el, vagy tevékenységét 2012. január 1-jét követően kezdte meg.

A kérelem benyújtásának időpontjában nem áll felszámolási, végelszámolási, csőd- vagy kényszertörlési eljárás hatálya alatt.

A kérelem benyújtásának időpontjában rendelkezik adószámmal, és nem áll adószám-felfüggesztés hatálya alatt.

További kritérium, hogy az üzemeltetőnek nem lehet a NAV-nál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló 1 millió forintot meghaladó adó- és vámtartozása. Kivéve, ha arra a Nemzeti Adó- és Vámhatóság részletfizetést vagy fizetési halasztást engedélyezett.

Az üzemeltetőnek a kérelem benyújtásakor a munkáltatóként, kifizetőként levont adó esetében az adótartozása nem haladhatja meg a 10 ezer forintot.

A pénztárgép-regisztrációhoz szükséges egyedi azonosítóhoz és a fenti támogatás igényléséhez a PTGREG jelű nyomtatványt kell kitölteni, és elektronikus úton eljuttatni a NAV részére. „Ezt az adatlapot annak is ki kell töltenie, aki nem jogosult támogatásra, mert a pénztárgépvásárláshoz neki is regisztrációs kóddal kell rendelkezni. A nyomtatvány külön lapján kell igényelni a támogatás igénybevételére jogosító kódot, és külön lapon a pénztárgép regisztrációhoz szükséges azonosítót” – összegezte a Saldo szakértője.

Dr. Székely Péter hozzátette: a támogatásra jogosító regisztrációs kód birtokában a pénztárgép-üzemeltető a támogatással csökkentett vételáron kapja meg a gépet, az eladó pedig az állami adóhatóságtól igényelheti a különbözetet.

Az adótartozás esetén mi a teendő?

Azoknál, akik a cseréhez támogatást is szeretnének igényelni a PTGREG adatlapon, a leggyakoribb kizáró feltétel az, hogy munkáltatóként, kifizetőként a levont adók és járulékok esetében 10 ezer forintot meghaladó adótartozásuk van.

A NAV ekkor is kiadja a cseréhez szükséges kódot, viszont ez az azonosító nem tartalmazza a támogatásra való jogosultságot. Ebben az esetben az üzemeltető a következők szerint járhat el: amikor már nincs munkáltatóként, kifizetőként 10 ezer forintot meghaladó adótartozása (az adófolyószámlán ezek a 290, 291 és 293-as adónemek), akkor ismételten benyújthatja a támogatás iránti kérelmét a PTGREG adatlap TAM-02-es lapján. Ha az igénylő a 16/2013. (VI. 3.) NGM-rendelet 4. § (4) bekezdésében említett feltételek mindegyikének megfelel (lásd fenti keretes kiemelés), akkor részére új egyedi kódot állítanak ki. Ezzel az azonosítóval pedig meg tudja vásárolni a támogatástartalommal rendelkező pénztárgépet.

A kérelem benyújtásának jogvesztő határideje: 2013. december 15.

Az uniós plafont is figyelembe kell venni

A támogatás de minimis (csekély összegű) támogatásnak minősül, ezért a vállalkozásnak vizsgálnia kell azt is, hogy eddig ilyen típusú segítséget mekkora összegben vett igénybe. Ha a kérelemben meghatározott és az üzemeltető által már elnyert de minimis támogatások összege együttesen meghaladja az uniós jogszabályokban meghatározott küszöbértéket, akkor a támogatási igény a küszöbértékig érvényesíthető.

Ez az összeg az Európai Bizottság 2006. december 15-i 1998/2006/EK-rendeletéből állapítható meg. A kivételektől eltekintve (közúti szállítás, halászat, mezőgazdaság stb.) a fő szabály, hogy bármely három pénzügyi év időszakában bármely vállalkozás részére odaítélt csekély összegű támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurót (a közúti szállítás terén működő vállalkozások esetében ez a határ 100 000 euró).

Mire figyel az adóhatóság szeptembertől?

Tekintettel arra, hogy jelenleg kevés elektronikus pénztárgép van forgalomban, a NAV szeptembertől annak az ellenőrzését kezdi meg, hogy az érintett adózók az online pénztárgép hiányában rendelkeznek-e az online gép vásárlásához, üzembe helyezéséhez szükséges kóddal. Ezt 2013. augusztus 31-éig kellett igényelni. A regisztráció határidejének elmulasztása esetén az adóhatóság mulasztási bírságot szabhat ki.

Ha az adóalany megigényelte az azonosítót, de az online típusú pénztárgép megvásárlása és üzembe helyezése augusztus 31-ig nem valósult meg, úgy természetesen augusztus 31-e után is (mindaddig, amíg az online gép használatát nem kezdi meg) köteles a nyugtaadási kötelezettségét pénztárgéppel teljesíteni. Ennek során az elektronikus naplóval nem rendelkező régi pénztárgépét használhatja, azaz nem állhat vissza a kézi nyugta alkalmazására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik