Üzleti tippek

Így is kereshetjük a jövő mérnökeit és tudósait

Országosra bővült a Jövő Hídja – korábban Tudományok Hídja – néven futó műszaki és természettudományos kiállítás. A programsorozatba idén Győr mellett Debrecen és Szeged is bekapcsolódott. A kiállítás fővédnöke a Nemzeti Innovációs Hivatal.

A Jövő Hídja program célja idén is a tehetséges fiatalok bemutatása, a műszaki és természettudományok, a kutatói és mérnöki életpálya népszerűsítése – kiemelten a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében.

A projekt teljes költségvetése több mint 45,5 millió forint, amelyet európai uniós és állami támogatások biztosítják.

Augusztus 20-án a Szegedi Ifjúsági Napok ingyenes napján bemutatkoztak a Szegedi Tudományegyetemen fejlesztett, díjnyertes levegőhajtású pneumobil versenyautók. A látogatók megismerkedhettek a digitális légifelvételező rendszerrel is, amelyet árvízi és környezetszennyezési mérések során alkalmaznak. De megnézhették a fotoakusztikus hazugságmérő mellett az innovációs verseny győztesét, a KITT-E elnevezésű fejlesztést is.

Debrecenben – a virágkarnevál ideje alatt tartott rendezvényen – a legtöbb látogató az űrkutatás rejtelmei és az űrjárművek, valamint a természettudományi kísérletek iránt érdeklődött – olvasható a szervezők közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik