Üzleti tippek

Lesz-e választási költségvetés?

A kormány elmúlt hetekben tett lépéseitől egyelőre nem ijedtek meg a pénzpiacok, de további jelentős költekezések és adóemelések már negatív üzenetet hordozhatnak.

Az utóbbi két hétben a forint folyamatosan erősödött: az euróval szemben a 300-as szintekről egészen 293-ig araszolt a jegyzés. „Technikai szempontból 293-nál található a 200 napos mozgóátlag, amely fontos támasznak számít. Itt már a kockázatkerülőbb befektetők nyugodt szívvel realizálnak profitot. Ezzel pedig megnyílik a tér az árfolyam felpattanására, vagyis a forint gyengülésére. A magyar fizetőeszköz ez alapján akár 298-ig gyengülhet. Itt viszont újra megjelenthetnek a carry traderek, akik a forint vonzó reálkamata miatt veszik – és ezzel erősítik – a hazai devizát” – magyarázta az XTB brókercég vezető elemzője.

Soós Róbert elmondta: az elmúlt időszakban sem a belföldi, sem a külföldi események nem igazán befolyásolták a forintkereskedést. Hiába jelentették be a második Varga-csomagot, illetve terjesztette be a kormány a közszféra béremelését, nem reagált látványosan a piac. A közszféra béremelése azért érdekes, mert a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés után a kormány máris jelentősebb költekezésbe kezdett. Ettől egyelőre nem ijedtek meg a befektetők, de ha emiatt újabb adóemelések lépnek életbe, akkor az már mindenképpen negatív üzenetet hordozna: felmerülne ugyanis, hogy esetleg választási költségvetés van készülőben.

Nézze meg a rövid összefoglalót!

Előkerültek a régi lemezek – Már megint a periféria

A devizapiacra és a részvénypiacokra most leginkább a portugál és a görög fejlemények hatnak. Fontos látni, hogy Portugáliában belpolitikai válságról van szó, amiben az Európai Központi Bank nem igazán tud segíteni. Az euróövezeti jegybanknak ugyanis nem szerepe, hogy politikai események miatt nyugtassa meg a piacokat. Ezt Mario Draghi EKB-elnök a múltban többször is hangsúlyozta. A befektetők természetesen kíváncsian várják a csütörtöki EKB-kamatdöntést és a Draghi-kommentárt.

Frissítés: Nem változtatott az euróövezeti alapkamat fél százalékos szintjén az EKB. Mario Draghi a döntést követő sajtótájékoztatón azt mondta: az alapkamat és a legfontosabb kamatlábak a jelenlegi vagy annál alacsonyabb szinten maradhatnak még hosszú időn át. A beszéd érdekessége, hogy az EKB-elnök korábban nem adott ennyire konkrét előrejelzést a kamatpályára vonatkozóan.

Előzmények

Portugáliában egy héten belül két fontos miniszter mondott le: a pénzügy- és a külügyminiszter. A második tárcavezető visszalépésével viszont fennáll a veszélye, hogy a kormány könnyen kisebbségbe kerülhet. Portugáliával és Görögországgal az a fő gond, hogy nagyon nehezen teljesülnek az egyenlegjavító intézkedések, és ráadásul le is térnek arról a kijelölt pályáról, amelyet a korábbi segélycsomagokért cserébe vállaltak.

Az újra előkerülő európai gócpontok jól mutatják, hogy elég nehéz kikerülni az adósságcsapdából: például mindkét országban folyamatosan emelkedik a munkanélküliség. Ezt az XTB szakértője szerint uniós szinten kellene megoldani, mert a két periferikus ország láthatóan nem tudja orvosolni a problémát. „A segélycsomagok megszavazása pedig lyukas vödörnek bizonyul, sokkal inkább strukturális reformok kellenének, amelyek növelnék a foglalkoztatást, az adóbevételt, és fehérítenék a gazdaságokat. Ráadásul Németországban szeptemberben választások lesznek, így nem valószínű, hogy nyáron újabb segélycsomagot át lehetne vinni az Európai Parlamenten” – tette hozzá.

Aggasztó adatok Kínából

A világ második legnagyobb gazdasága változatlanul alulteljesít, ami a globális növekedés miatt okozhat gondot. Az e heti adatok szerint zsugorodik a kínai feldolgozóipar. Ez pedig azt jelenti, hogy a felvevőpiacokkal – például Európával – lehet probléma.

“Válságkezelés” cenzúrával

A kínai kormány rendeletet adott ki, amely szerint újságíróik nem terjeszthetik, és nem emlegethetik a hitelválság kifejezését.

A heti nemzetközi adatok többsége nem számít jelentős piacbefolyásoló információnak. Kivétel a szerdán közölt tengerentúli munkaerőpiaci adat, az ADP-index és a zászlóshajónak számító non-farm payroll, amely az USA-ban a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak állományát mutatja. Ezt pénteken teszik közzé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik