Üzleti tippek

A kötelező szerviz nem csak az autóknak kell

szamitogep(210x140)(7).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(210x140)(7).jpg (számítógép, internet, )

A céges informatika is rendszeres felülvizsgálatra szorul. Ezzel kiszűrhetők az üzleti működést veszélyeztető biztonsági rések és az elhanyagolt mentések is.

„Ha egy ügyvezető a vállalkozásán belül feltenné a kérdést, hogy biztonságosak-e az IT-rendszereik, akkor az informatikustól nagy valószínűséggel azt a választ kapná, hogy igen. Itt azonban nem szabad hátradőlni. Az nem várható el, hogy a cégvezető átlássa a teljes IT-rendszert, de az igen, hogy a társaság bizonyos időközönként önvizsgálatot tartson” – javasolja az Invitel ICT üzletfejlesztési igazgatója.

Érdemes szakértőkre bízni

Marton László szerint az ellenőrzési folyamatba mindenképpen érdemes bevonni egy külső szakembert, aki véletlenszerűen vagy rendszeresen (negyedévente vagy félévente, esetleg évente) átnézi az üzleti folyamatokhoz illeszkedő IT-rendszereket. Ezeken az ellenőrzéseken meglepő és zsebbe vágó hiányosságokra derülhet fény. Komoly probléma lehet például, ha céges előírás ellenére sem mentik megfelelően az adatokat, vagy ha nem tartják be az archiválási szabályokat, folyamatokat.

A külső ellenőr kiválasztásánál a megbízhatóság természetesen kulcstényező, de az is, hogy a szakértő a hiányosságok megoldására ne akarja a vállalkozásra erőltetni a saját szolgáltatását. Az ICT üzletfejlesztési igazgató szerint a jó szakember nem azzal kezdi a vizsgálatot, hogy van-e biztonsági mentés, és hogy hol vannak a szerverek. Ennél jóval fontosabb, hogy első körben megértse a társaság üzletmenetét. Minden cégnek a saját üzleti folyamatai és céljai határozzák meg az IT-környezetet és annak a biztonsági szintjét. Ezek áttekintésével mérhető fel, hogy hol lehetnek a kritikus területek, illetve az is kiderülhet, mit kell mindenképpen archiválni, és esetleg hol kereshető alternatív, költséghatékony megoldás minderre.

A papír is számít

A szakértő kiválasztásánál nézze meg az adott cég informatikai tanúsítványait is (ilyen lehet például az ISO, a PCIDSS vagy az SSL). Ezek megszerzése ugyanis szigorú feltételekhez kötött, és a saját folyamataik rendszeres, külső ellenőrzését is megköveteli az informatikai szolgáltatóktól.

A nagyok is nyitnak az előfizethető informatika felé

Ha az ellenőrzések azt mutatják, hogy a saját rendszerek fejlesztésre szorulnak, vagy már évek óta halogatják a szükséges beruházásokat, akkor érdemes átgondolniuk az informatika részleges vagy teljes kiszervezését is. Marton László hozzátette: a tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak a – sokszor forráshiánnyal küszködő – kisvállalkozások nyitnak a bérlés felé, hanem a közép- és nagyvállalatok is.

Az előfizethető szolgáltatásokkal a fejlesztés elsősorban nem is pénz, inkább elhatározás kérdése. A bérelhető IT előnye, hogy a cégek ezzel megspórolhatják a költséges beruházást (nem kötik le a saját tőkét, nem kell hitelt felvenniük), mégis magas szintű, skálázható technológiához jutnak. Továbbá tervezhetővé válnak a költségeik.

Az előfizethető informatika része lehet a kapacitásbérlet, de idetartozik a szerverelhelyezés, a szerverbérlés és akár a készenléti iroda igénylése is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik