Üzleti tippek

Féláron kérhetnek tanácsot a cégek

Még több mint 2,7 milliárd forintra pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.

A programozási időszak végéhez közeledve a cégek számára elérhető uniós források köre átmenetileg szűkül. A „hagyományos” pályázatokon túl azonban közvetítőkön keresztül is támogatáshoz juthatnak a kkv-k. Ilyen például a Vállalati tanácsadás program, amely 2014. június 30-ig áll az érdeklődők rendelkezésére.

A plafon 8 millió forint

A tanácsadási tevékenység a következő szakterületeken vehető igénybe: horizontális célok, jog, közbeszerzés, marketing, munkaügy, munkabiztonság, online megjelenés, kereskedelem, pénzügy, adó, számvitel, szakfordítás, szervezetfejlesztés, technológia, termékfejlesztés, ügyvitel, adminisztráció és vállalati stratégia.

Az elnyerhető támogatás összege legalább 100 ezer és legfeljebb 8 millió forint,  mértéke 50 százalék lehet.

A program keretében kiválasztásra kerültek a támogatásközvetítő szervezetek. Ezeken keresztül pályázhatnak a tanácsadási tevékenységekre a vállalkozások. A közvetítők esetében alapkövetelmény volt a megfelelő régiónkénti lefedettség (ügyfélszolgálati pontok biztosítása) és a megfelelő szaktudás. Ezeket a feladatokat olyan a kkv-szektorban tapasztalt szervezetek látják el, mint az OTP, a KA-VOSZ, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A projektek utófinanszírozottak, előzetes regisztrációt követően egy egyszerű pályázati adatlap alapján a támogatásközvetítő dönt róluk. Jóváhagyás esetén kiküldi a támogatási szerződést a kedvezményezett számára, aki a kiválasztott tanácsadóval bonyolíthatja le a projektet. Azoknak a tanácsadó cégeknek, amelyeket a kkv-k tanácsadásra felkérhetnek, online rendszerben kell regisztrálniuk a www.tanacsadoakkreditacio.hu oldalon.

A Közép-magyarországi régióban az igényelt támogatás már meghaladja a rendelkezésre álló keretet, így azt felfüggesztették. A többi régióban azonban továbbra is elegendő forrás áll rendelkezésre, összesen 2,7 milliárd forint – közölte az NFÜ.

További információk

Dél-Alföld, Észak-Magyarország: http://vallalatitanacsadas.kavosz.hu/regio

Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl: https://www.tanacsadastamogatas.hu/

Észak-Alföld: http://valltanacsadas.hu/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik