Üzleti tippek

Kifújt az iPhone-mánia?

Felfokozott várakozás előzte meg az iPhone-gyártó negyedik negyedéves gyorsjelentését, de a másik sztori, az amerikai adósságplafon körüli huzavona is leköti a befektetők figyelmét.

Az Apple összegzése a mostani gyorsjelentési szezon leginkább várt mozzanatának számít. Borzolja a kedélyeket, hogy az óriáscég elveszítette vezető szerepét az okostelefonok piacán, és az iPhone 5 értékesítése elmaradt a várttól. Lassan tíz éve nem volt arra példa, hogy a vállalat profitja éves alapon csökkenjen, ugyanakkor most ez is benne van a pakliban. A számok az egész technológiai szektorban éreztethetik hatásukat, ugyanis az Apple papírjai adják a Nasdaq 10 százalékát.

Soós Róbert, az XTB brókercég vezető elemzője arra számít, hogy a részvények (amelyek jártak már 700 dollár fölött is) tovább csoroghatnak lefelé, így „egy gyors short-nyitás gyors zárással jó ötlet lehet a negyedéves jelentés közlése előtt” – adott technikai tippet az „almában” gondolkodóknak.

Frissítés: Tíz százalékkal zuhant az Apple részvényárfolyama, miután egymást követő harmadik negyedévben is a várakozásoknál alacsonyabb árbevételt jelentett. A cég több mint 13 milliárd dollár nyereséget ért el a negyedik negyedévben, lényegében ugyanannyit, mint egy évvel korábban. Az egy részvényre eső nyereség azonban valamivel meghaladta az elemzői várakozásokat.

Az árbevétel ugyan 18 százalékkal, 54,5 milliárd dollárra nőtt, de elmaradt az elemzők által várt 54,73 milliárd dollártól. Ez elsősorban az iPhone értékesítésre vezethető vissza: a vállalat októbertől decemberig 47,8 millió iPhone-t adott el, kevesebbet az elemzők által várt 50 milliónál.

Drága mulatság a tili-toli

A republikánus többségű képviselőház szintén este szavazhat arról az indítványról, amely alapján az Egyesült Államok adósságplafonját május 19-ig átmenetileg felemelik. Így csökkentenék a pénzpiacok azon félelmét, hogy az ország február közepe és március eleje között kifut a pénzből. Az Obama-kabinet tegnap jelezte, hogy elfogadnák az átmeneti megoldást, és így több idő jutna arra, hogy a demokrata többségű szenátus és a képviselőház megállapodásra jusson a kiadáscsökkentésről.

A vezető elemző szerint ismét időhúzásról van szó, amely hosszabb távon visszaüthet. Soós Róbert úgy látja, hogy az átmeneti megoldás a következő hónapokban felerősítheti a piaci kockázatvállalást, vagyis tovább menetelhetnek felfelé a részvénypiacok és gyengülhet a dollár. Ez utóbbi a nyersanyagpiacoknak is kedvezne. Az viszont továbbra is ott lóg a levegőben, hogy hosszú távú, kiadáscsökkentő terv hiányában az S&P példájára a Fitch is megvonhatja a legjobb, „AAA” minősítést az Egyesült Államoktól.

Az újabb leminősítés azzal járna, hogy a kötvényalapok egy része leépítené az amerikai pozícióit, és a tengerentúli kötvényhozamok mostani 1,8 százalék feletti szintje is megemelkedne. Ez pedig tovább súlyosbítaná a költségvetés helyzetét.

Mostanában nagyon enyhe hozamemelkedés ugyan látszik, de ez még csak a javuló kockázatvállalást mutatja. A biztonságosnak tartott amerikai kötvényekből ilyenkor ugyanis kitáraznak a befektetők, és kockázatosabb eszközökbe (például részvényekbe) helyezik el a pénzüket. A javuló hangulatot jelzi az is, hogy a tengerentúli tőzsdeindexek ötéves csúcson vannak.

Devizapiaci mellékhatások

A szerdai szavazás érdemben várhatóan nem mozgatja meg az euró-dollár árfolyamát. A szakértő szerint az 1,34 erős szintnek számít. Ha nagyot javul a hangulat, akkor lehet, hogy átmenetileg efölé ugrik a jegyzés, de utána ismét korrekció várható. A következő időszakban a makrogazdasági számok mozgathatják majd a piacokat, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő FED és az Európai Központi Bank átmenetileg felhagyott a retorikai eszközökkel. Ha például a holnapi amerikai munkaerőpiaci adat jól sikerül, akkor az tovább fűtheti az euró erősödését.

Népszavazással sokkolt Cameron

Nagy-Britannia 2015 után, a következő parlamenti időszak első felében népszavazáson dönthet az EU-tagságuk jövőjéről – közölte Londonban a brit kormányfő. David Cameron kijelentése heves bírálatokat kapott az Európai Parlament elnökétől. Az XTB vezető elemzője szerint csupán a „házi választóknak” üzent a kormányfő, hogy növelje amúgy rogyadozó népszerűségét.

Az euró-font árfolyama nem reagált a hírre. A kurzus nyári trendfordulója óta gyakorlatilag töretlen az euró erősödése a fonttal szemben. Most technikai ellenálláshoz ért a devizapár: a 84,20-as szint éves csúcsot jelent, ezért átmeneti korrekcióra számít a szakértő. Hosszabb távon azonban további fontgyengülés jöhet, különösen azért, mert a brit jegybank Japánhoz hasonlóan kötvényvásárlási programmal gyengíti a hazai devizát.

298 forintig meg sem áll az euró?

A forint ismét gyengülő pályára állt. Ebben szerepe volt a héten megjelent híreknek is, amelyek szerint Matolcsy György lehet a jegybank elnöke, az alelnöki székre pedig Patai Mihály volt bankszövetségi elnök és Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára is esélyes.

Soós Róbert szerint a kormány finoman készíti fel a piacokat az új jegybankelnök személyére. Úgy véli, ez a „pánik” lassan kifut, és maradnak a devizakötvény-kibocsátás kérdőjelei, és az, hogy a jegybank kötvényvásárlással valóban megjelenik-e a másodpiacon. „A forint ezek alapján lassan, de biztosan tovább gyengülhet a héten. A 294-295-ös euróval szembeni árfolyam a hétvégére elérheti a 298-as ellenállási szintet is” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik