Üzleti tippek

Kilóg a sorból a forint

Bár nagy eufóriával fogadták a világ tőzsdéi az amerikai költségvetési szakadék elkerülését jelentő megállapodást, de a forintnál elfogyott a befektetők optimizmusa. A hazai devizától ráadásul a továbbiakban is gyengülést várnak az elemzők.

A költségvetési szakadék (fiscal cliff) megoldásáról szóló egyezség alapjaiban határozza meg a mostani rövid hét kereskedését. A döntésre az európai tőzsdeindexek 2-3 százalékos emelkedéssel reagáltak. Balogh Balázs, az XTB brókercég piaci elemzője arra számít, hogy a mai lendület várhatóan a következő két napban is megmarad.

A devizapiacon is jelentős eufóriát okozott az amerikai fejlemény. Bár ez a délelőtti órákban alábbhagyott, de reggel a japán jen két és fél éves mélypontra gyengült a dollárral szemben, az euró pedig 1,33 felé igyekezett, szintén a zöldhasúval szemben.

A forintot továbbra sem kímélik

A kockázatosabb eszközök tehát taroltak, de a forint és a cseh korona kilógott a sorból: a derűs nemzetközi hangulat ellenére a hazai deviza jegyzése reggel 293 közelében is járt az euróval szemben.

A forint még karácsony előtt gyengült nagyot, december 24-én 295 fölé is benézett az euróval szembeni árfolyam. Balogh Balázs szerint a magyar fizetőeszköz mai teljesítményében szerepet játszott a gyenge decemberi beszerzésimenedzser-index mellett az is, hogy várhatóan a jegybank monetáris tanácsa folytatja a kamatcsökkentési ciklust. Továbbá erős a bizonytalanság a Magyar Nemzeti Bank új elnökével kapcsolatban is, aki márciusban lép színre.

A magyar alapkamat csökkentése már meghatározó tényező lehetett a decemberi gyengülésben is. Az XTB piaci elemzője szerint arról van szó, hogy egyre kisebb az európai és a magyar alapkamat közötti különbség (az eurózóna alaprátája 0,75 százalékon áll most, míg a magyar 5,75 százalékon). Emiatt a forint vonzereje csökken az euróval szemben, hiszen egyre kisebb a zsebre tehető kamatkülönbözet. Emiatt valószínűleg sokan zárták a pozíciókat.

Balogh Balázs arra számít, hogy a továbbiakban is marad a bizonytalanság, a forint pedig folytathatja a gyengülést. Az elemző ebben a hónapban már nem számít 290 forint alatti euróra, sőt, ha átlépi a 295-öt a jegyzés, akkor szerinte könnyen elképzelhető, hogy ismét 300 forint lesz az euró.

Tőzsdei tipp: 2013 az arany éve?
„Az EKB és FED pénznyomdája továbbra is jót tesz az arany árfolyamának. Ha 1635 dollárig süllyed a jegyzés, akkor ez már a bátrabbaknak jó beszállási pontot jelenthet. Idén akár 1800 dollár közelébe is emelkedhet az arany jegyzése, bár ezt várhatóan nem töri át az árfolyam” – összegezte az XTB szakértője.

További részletekért nézze meg a rövid összefoglalót!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik