Üzleti tippek

Duplán nyerhetnek a kreatív cégek

A válság és pénzhiány még kreatívabbá teszi a vállalkozásokat – pozitív értelemben is. Ezeket az innovatív ötleteket, már megvalósított projekteket lehet benevezni az Invitel által indított InnoMax Díjra.

A pályázatot november 26-án negyedjére hirdette meg a vállalat. Idén már a kis- és közepes vállalkozásokon kívül a nagycégek is ringbe szállhatnak. A jelentkezési határidő: 2013. március 10.

További részleteket itt olvashat.

„Ma már nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kkv-k számára is elérhetőek az előfizethető informatikai szolgáltatások – nemcsak fizikai formában, hanem finanszírozásban is. A kérdés sokkal inkább az, ki mer ilyen döntéseket hozni, hiszen például az egyre divatosabb felhőszolgáltatások markáns szemléletváltást követelnek, emellett pedig a gazdasági kényszer is kedvez a beruházás nélküli, valóban költséghatékony IT-megoldások elterjedésének” – összegezte Zsembery György, az Invitel által szervezett InnoMax Klub üzleti találkozón, ahol bejelentették, hogy idén is útjára indítják az InnoMax pályázatot.

InnoMax Díjra már megvalósított ötletekkel, hatékonyságot javító innovációkkal és fejlesztésekkel pályázhatnak azok a cégek, amelyek az Invitel valamilyen megoldását felhasználva, és arra építve értek el sikereket. Zsembery György szerint míg az első években leginkább technológiai cégek vettek részt a pályázaton, addig tavaly már szinte minden iparágból – a kertészettől a feldolgozóiparon át a szoftverfejlesztésig – érkeztek jelentkezők, és az évek alatt a résztvevők száma is folyamatosan emelkedett.

A pályázat célja, hogy jóval nagyobb figyelmet kapjanak azok a technológiai fejlesztések, amelyek nemcsak a költségeket csökkentik, hanem értéket teremtenek, és tényleges eredményeket hoznak. Erre nagyon jó példa a Veszprémi Kórház és az Invitel közös beruházása: a kórház olyan üzleti IT- és felhőalapú megoldásokat vezetett be, amelyekkel gyorsabb lett az adminisztráció, hatékonyabbá és olcsóbbá vált a gyógyítás. Például kimagasló biztonság mellett bárhonnan hozzáférhetőek a betegadatok, így a leleteket akár éjszaka otthonról vagy külföldről is diagnosztizálhatja a röntgenorvos.

A vezérigazgató-helyettes szerint az InnoMax Díjnak „óriási üzletfejlesztési és marketing ereje van, hiszen az Invitel a cégek sikeres projektjei mellé teszi azt a nyilvánosságot, amelyet a vállalkozások önmagukban nem tudnának megfinanszírozni.”

A nagyok is beszállnak a versenybe

„Az elmúlt években 3 kategóriában vártuk a jelentkezőket. A 19 fő alatti, a 20 és 69 fő közötti, illetve a 70 és 250 fő közötti cégek pályázhattak a díjra. Az Invitelnek viszont nagyvállalati ügyfelei is bőven vannak. Ezen a piacon 40 százalékos a részesedésünk. A nagycégek szóvá is tették, hogy ők is fejlesztenek, és szívesen részt vennének a versenyben. Így ettől az évtől kinyitottuk felfelé a korlátot, és a harmadik kategóriában a 70 fő feletti vállalatok pályázatait várjuk” – magyarázta Zsembery György, aki szerint a „kicsiknél” általában új termékről vagy szolgáltatásról szól az innováció. A „nagyoknál” pedig a saját működésük átalakítását, az üzleti partnerekkel való együttműködést, vagy a vevők kiszolgálását érintik a fejlesztések.

Zsembery Györggyel, az Invitel vezérigazgató-helyettesével Sipos Anikó beszélgetett.

Banktitkok és kiberbűnözés
Ezekről is szó volt az InnoMax Klub legutóbbi rendezvényén. Az összefoglalót itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik